Tizedik rész

Sziasztok:)

Nagyon régen volt rész, ezért itt egy kis átkötő.

Jó szórakozást hozzá!!

A hétvégém nagyjából úgy telt, hogy sehogy. Mark a vizes incidens miatt be van sértődve, nem beszél velem, anyu folyamatosan vagy házat, vagy munkát keres, apu épp előkészítette magát a következő napi munkára

, Peter mindig talált valami dolgot a konyhában vagy épp a kertben, Anita pedig idegenvezető révén általánosságban így vasárnap a lehető legtöbb magyar és olasz csoportot vezette körbe Anglia nevezetességein. Az én legjobb elfoglaltságom vagy épp gondolkodás és értelmetlen internetezés volt, vagy tekintve, hogy a legjobb társaságom egy hét éves kislány volt sokszor ültem be Lili szobájába és meséket néztem vele, majd alaposan kitársalogtam azt a babáival való teázgatás során.
Végül eljött a hétfő, én pedig (el sem hittem magamról) az ébresztőóra első csengésére felriadtam. Ez volt az első igazi itteni napom és Savannah-val, már sokkal korábban megbeszéltem, hogy fél nyolckor találkozunk a kapunk előtt. Felrángattam magamra az előző nap kikészített ruháimat és amint elfogadhatónak találtam magamat bedobáltam a táskámba a tanuláshoz szükséges dolgaimat és a kezembe vettem a lapot amire az osztálytársaim a neveiket írták.

-Szóval, Savannah, Selly, Ed, Jack, Miriam, Ben, Abigail, á fogalmam sincs, megőrülök!-értem le a földszintre mormogva.
Ledobtam magamat az étkezőasztal melletti egyik székre, apa mellé, aki szépen, olyan angolosan kávét iszogatott és az újságot olvasgatta.
-Jó reggelt kislányom. Hogyhogy ilyen korán? Háromnegyed hét van-mondta és ki sem pillantott az arcát eltakaró lapok mögül. Felvontam a szemöltököm és lehajtottam az újságot.
-Apu. Most simán filmbelinek akarsz tűnni, vagy érdekelnek is a hírek?-kérdeztem, mire az épp mögém érkező Anita hangosan felnevetett.
-Jó igazából az első.-próbálta összehajtani az újságot, de nem jött neki össze, úgyhogy mikor meglátta, hogy a szemöldökömet továbbra sem engedtem le, végül összegyűrte az lapot és ledobta az asztalra.-Kérsz kávét kicsim?-kérdezte elvigyorodva és felém fordult. Elröhögtem magam, majd bólintottam.
A kávémat iszogattam és tovább agyaltam a neveken, végül aztán arcokról jegyeztem meg mindenkit és azzal szórakoztam, hogy mindenkiről letöltöttem egy-egy képet, majd azt összeszerkesztettem és ráírtam a neveket is. A papíromon csak tizennégy név szerepelt, viszont az osztálycsoportban rajtam kivül tizenöt nevet mutatott. Érdekes.

Hirtelen megszólalt a csengő és én felpattanva indultam kifelé. Felrántottam az ajtót és hogy is mondjam..egy aprócskát meglepődtem.
-Te meg...?-lepődtem meg tátogva. Chris barátnője állt előttem teljes életnagyságban és szélesen mosolyogva.

-Szia, Camilla vagyok.-nyújtotta a kezét lelkesen. Meredten bámultam rá és reflexszerűen megráztam a kezét, majd a szemébe néztem.
-Először is. Hogy kerülsz ide és te vagy Chris barátnője?-kérdeztem kissé tapintatlanul.
-Savannah hívott erre a címre, azt mondta itt találkozunk. Igen, én vagyok. Netán ismered?-mosolygott nagyon fellelkesedve és érdeklődve nézett rám.
-Az erős, nagyon erős túlzás, hogy ismerem. Csak. Á hagyjuk is!-mosolyogtam rá erőltetetten.
-Rendben! És, hogy vagy ma? Izgatott vagy, hogy ma jössz először az osztályunkba?-mosolygott tovább én pedig meghökkentem.
-Várj, várj. Az osztályoTOK-ba? Te is oda jársz?
-Így van. Múlthéten beteg voltam és ezért a bálra sem mehettem.
Ekkor egy feketés hajú lány alakja rajzolódott ki a szomszéd háznál és őrülten integetve pattant oda mellénk.
-Mizu csajok?-kérdezte vigyorogva.-Megismerkedtetek?
-Ó hogyne.-mosolygott Camilla.
-Szuper, akkor indulunk?-kérdezte Savannah.
-Persze, amint beszéltünk pár szót.-húztam Savannah-t be a házba és jött velünk Camilla is.
-Jó reggelt!-kiáltotta el magát Cam és körbemosolygott a konyhában. Apa erre kiöntötte a kávéját, Anita kezében megállt a serpenyő, az éppen belépő Mark pedig elkerekedett szemmel megállt az ajtóban.-Camilla vagyok!-intett körbe.
-Mark.-rohant oda a tesóm és megrázta a lány kezét. Az kedvesen mosolygott. Kihasználva az átmeneti zűrzavart megragadtam Savannah-t és behúztam egy sarokba.
-Miért hívtad ide?-kérdeztem kissé gonoszan.
-Baj?-kérdezte szemöldökfelvonva.- Azt hittem jóban lesztek..
-Hát én nem tudom. Te tudtad, hogy Chris barátnője?-támadtam le.
-Persze, hogy...-mondta, majd megállt egy pillanatra és elvigyorodott.-Óhó szóval innen fúj a szél.
-Fogalmam sincs, hogy ezt hogy érted.-tettem karba a kezemet.
-Neked bejön Chris.-hunyorított vigyorogva.
-Ennyire nyilvánvaló?
-Eléggé.-húzta el a száját.
-Ugye nem mondod el neki?-kerekedett el a szemem.
-Nem terveztem. De, nem tudom, hogy ebből, hogy fogsz jól kijönni..-gondolkozott el, mikor Camilla megjelent mellette.
-Hogy miből?-kérdezte a tőle megszokott optimizmussal.
-Ó semmi semmi.-mosolyogtam rá kissé erőltetetten és elindultam az ajtó felé.
-Máris mentek?-kiabált Mark.
-Te újra beszélsz velem?-vigyorogtam rá, mire felvonta a szemöldökét és pillantása továbbtévedt pontosan Camillára.
-Hát, majd találkozunk.-mondta a bátyám csak neki címezve, mire Savannah elkerekedett szemmel felém fordult és valami olyasmit tátogott, hogy:Ez vicces lesz. Őrülten rávigyorogtam, majd az órára néztem.
-Te jézus ég. Menjünk.

Kilépve a tipikus londoni időbe, alaposabban is végigmértem Camillát. Elképesztően gyönyörű, nagyon optimista lány. Szinte rögtön elszégyelltem magam, ahogy arra gondoltam, hogy egyből úgy haragudtam   rá, mintha bármi rosszat tett volna velem.  Úgy éreztem adnom kell neki még egy esélyt és elhatároztam, hogy igenis megpróbálom.

-És Mikaela, tetszett tegnap az iskola?-nézett rám, kizökkentve vele kapcsolatban folyó gondolatmenetemből.

-Mi? Ja, nagyon tetszik, csak tudod nem olyan egyszerű ez így, eléggé gyors váltás..

-Igen tudom.-bólogatott megértően, mire felvontam a szemöldökömet. Átmeneti értetlenségemet látva, gyorsan magyarázni kezdett:-Ja nem is tudod, ne haragudj. Én év elején jöttem ide Angliába, Amerikából.-mosolygott rám.

-Tényleg? Félig amerikai vagyok.-nevettem fel és a szemébe néztem. Rokonszenve egyre őszintébb lett.

-Hát mi ez, még a végén valamelyikőtök levált engem.-lépett közénk Savannah és mindkettőnket karonfogva, behúzott minket az iskolába.

Itt vannak az osztály tagjai, Mikaelán és Camillán kívül:

Kilencedik rész

Sziasztoook!:)
Bocsánat, hogy sokat kellett várni a részre, de sokszor közbeszólt a suli és persze ez az elképesztő meleg az írásba. Remélem ti könnyebben viselitek a 40 fokot mint én, vagy ha pedig nem, akkor olvassgassátok el ezt, hátha jobb kedvetek lesz tőle és majd várjátok a folytatást is:)
Felvittem a komik számát háromra, szóval kérlek titeket tegyétek ezt meg, ha elolvastátok véleményezzetek és iratkozzatok is fel sokan, utána jön új rész.
Köszönöm mindenkinek, jó olvasást, remélhetőleg nemsokára jelentkezem!:) <3



Hazaérve próbáltam a lehető leghalkabban beosonni a házba, hogy ne kelljen meghallgatnom bármilyen kérdést a bállal vagy bármivel kapcsolatban és ezen kívül azért is, mert biztos voltam benne, hogy legalább Lili alszik már. Ahogy beléptem mögöttem csapódott az ajtó, köszönhetően a kisebb fajta viharnak.
-Jézusuramatyám.-kaptam a szívemhez suttogva és hallgatózni kezdtem. Nem hallottam sehonnan neszezést, csak a TV halk hangját. Újra felbátorodva indultam nagy lendülettel a lépcső felé.
-Megáll.-hallottam egy hangot a nagyszobából, mire megdermedtem.-Két lépést vissza.-szólalt meg újra, én pedig úgy tettem ahogy mondta. Így jutottam el a boltívig, amely összekötötte az előszobát a nappalival. Lassan balra fordítottam a fejemet és bátyám kérdő tekintetével találtam szembe magam.
-Szia!-mosolyogtam rá erőltetetten, mire felvonta a szemöldökét. Valahogy éreztem, hogy ennek jó vége már biztos nem lesz.
-Lenne két kérdésem. Mégis miért nem hívtál fel, hogy kísérjelek haza? Meg is támadhattak volna te ész hercegnő. Hát normális vagy te? Megbeszéltük.-kért számon, szúrós szemmel, mire leszegtem a fejem.-A másik pedig, hogy mi rajtad ez a pulcsi? Nem rémlik, hogy ebben mentél volna el...-fonta karba a kezét, mint aki most jól végezte a dolgát.
-Nem akartalak zavarni, azt hittem már alszol.-motyogtam.
-Valószínűleg alszom mikor a húgom egyedül, vagy ami még rosszabb egy FIÚVAL megy szórakozni.
-Egy iskolai bálba, Mark, egy iskolai bálba.-forgattam a szemem, de úgy voltam vele, hogy inkább megadom magam.-Jó oké, többet nem lesz ilyen, megnyugodtál? Nincs bajom, jól vagyok. Bocsánat és jó éjt.-intettem neki és elindultam felfele a lépcsőn.
-A pulcsiról még semmit sem mondtál!-mondta felém nézve.
-Nem is fogok.-válaszoltam és felrohantam. Még hallottam Mark halk szitkozódását és ahogy azt mondogatja, hogy úgy is elmondod. Hát téved.
A szobámba beérve mindent ugyanúgy találtam ahogy hagytam. A bőröndjeim egymás mellett álltak, a dobozaim össze-vissza hevertek mindenhol. A szekrénybe pakolást még meg sem kezdtem, de valahogy úgy éreztem lassacskán lesz majd hova költöznünk. A fehér ágytakaró, amit csak miattam tettek most fel az ágyra most tele volt a kacatjaimmal és a próbált ruhákkal. A lehető leggyorsabban elpakoltam, majd miután elvégeztem mindent, alváshoz készülődtem. Levéve a fontos pulóvert és a ruhámat, elmentem fürödni utána pedig felvettem az egyik, a legelőször kezembe kerülő pizsamámat és kényelembe helyeztem magam az ágyban.

(Másnap reggel)

-Kelj föl Mikaela!-kiabált valaki a szobámba lépve. Hunyorogva fogtam fel, hogy reggel van és egy kis nap is pislákol kint a függönyöm mögött.
-Mondd hogy szombat van, könyörgöm.-nyögtem fel.
-Igen, Ela szombat van.-nevetett ki anya aki becsatlakozott az előbbi szószólóhoz, apához.
-Ilyen jól sikerült tegnap a buli?
-Ja, fantasztikus volt.-húztam magamra a takarómat.
-Nem túl bizalomgerjesztő. Amúgy beraktam a szennyesbe azt a pulcsit, amit itthagytál az ágyad mellett. Valami mesefigura volt rajta és eléggé fiús volt.-gondolkozott el anya, mire úgy ültem fel az ágyban, mint akit hátbavertek. Kiugrottam belőle és kifutottam a fürdőbe. A szennyesből mindent kidobálva kerestem a pulcsit, de sehol sem volt.
-Anyaaa!-kiabáltam ki dühödten.
-Ne ordibáljál kislányom, itt állok mögötted.-szólt szigorúan.-Mark vitte ki a cuccait, kérdezd meg, hátha látta.-mondta, mire kezdtem egyre dühösebb lenni és most már értettem mindent.
-Mark White!-csaptam ki a vendégszoba ajtaját ahol őt szállásolták el. Épp a fülhallgatójával babrált mikor beléptem és egyből felpattant.
-Mi az??-kérdezte ártatlanul.
-Tudod te. Hol van?
-Micsoda?-kérdezte oldalra döntve kicsit a fejét.
-A pulcsi. Hol a pulcsi?-kezdtem egyre idegesebb lenni.
-Minek neked az?
-Vissza kell adnom  a gazdájának.
-Aki pediig...-kezdte el a mondatot, amit arra szánt, hogy én fogom befejezni.
-Egy srác.-válaszoltam röviden és ezzel lezártnak tekintettem a mondatot.
-Milyen srác?
-Na, témánál vagyunk.
-Ha elmondod visszakapod a pulóvert.-próbált alkut kötni, amivel sikerült rávennie, hogy mondjak pár szót Róla.
-Chrisnek hívják, a találkozásunk elég érdekes volt, de kiderült hogy egy baráti társaságba tartozunk, vagyis a kettőnek van összeköttetése. Amúgy nem vagyunk olyan jóban, csak odaadta a pulcsiját, mikor haza indultam.
-És...
-Tudom, hogy mit akarsz kérdezni, de nem, nincs köztünk semmi.-és nem is hazudtam. Tényleg nem volt az égvilágon semmi, csak egy véletlen találkozás és egy apró beszélgetés. Voltak célozgatások, voltak dolgai, de jobban teszem ha az egészet semmibe veszem, mert tényleg nincs köztünk semmi.
-Halo, halo!! Mika itt vagy?-kérdezte Mark meglóbálva előttem a kezét.
-Persze, csak elgondolkodtam.
-Kin a fiún?-kérdezte és elvigyorodott.
-Azt mondtad, odaadod a pulcsit.-tereltem a témát inkább.
-Ja igen. Igazából már bent van a szobádban, de tudtam, hogy idejössz ha anya elmondta mi történt.-röhögött ki, mire hirtelen felindulásból fogtam az asztalára letett vizet és nyakon öntöttem vele.
-Tudod hova menjél!-kiabált utánam.
-Igen tudom, a szobámba akartam menni köszi!-kiabáltam vissza nevetve.
Tényleg úgy volt, ahogy Mark mondta. A szobámban, az egyik bőröndön hevert a pulcsi összehajtva. A kezembefogtam és leültem vele az ágyra. Mi ez az egész? Chris az álmomban is szerepelt. Mosolygott és én is mosolyogtam aztán egyszer csak kinevetett. Nem tudom ő mit gondol, de egyre jobban érdekel, hogy mi véleménye rólam. Miközben ezen agyaltam észre sem vettem, hogy mit csinálok. Költőien kérdeztem magamtól:Mégis miért szagolgatok egy pulóvert?
Hát választ nem tudtam adni, de volt egy olyan érzésem, hogy azért mert a fiú akitől kaptam nem teljesen közömbös számomra, hiába ismerem alig egy napja. Fogalmam sincs mi van.
Felnyitottam a laptopomat és bejelentkeztem a közösségi oldalak szinte mindegyikére. Több ismerősfelkérésem is érkezett, köztük Savannah, Johnny, Crawford nevét is fel véltem fedezni. Mosolyogva jelölgettem vissza az embereket és meg sem lepődtem, hogy Chris nincs köztük. A kezdőlapon szörföztem mikor mégis megtaláltam a nevét, Crawford egy bejegyzésében. Nem is gondolkodtam mielőtt rámentem. A profilképén természetesen ő volt látható, majd lejjebb tekertem.
KAPCSOLATBAN
Láttam meg a szót amire a legkevésbé volt akkor szükségem. A valószínűsíthető lány, aki a barátnője a saját képén jelölte meg, mégpedig azzal a címmel, hogy:Szerelmemnek.

És addig bírtam, lecsaptam a laptop tetejét és a tenyerembe temettem az arcom.
A lány szimpatikus, a kép aranyos, igazából az egész gesztus aranyos, bizonyára együtt is azok. Akkor meg MIÉRT ZAVAR EZ AZ EGÉSZ?

Nyolcadik rész

Sziasztok!:)
Sajnálom, hogy olyan régen írtam legutóbb, de most sikerült időt szakítanom arra, hogy az egész részt meg tudjam írni..köszönöm, hogy vártatok és most ezért hagylak is benneteket olvasni ezt a részt.
Jó szórakozást!:)


-Hééé tündérke-köszöntött a fiú elvigyorodva.-Ki hitte volna, hogy még találkozunk.
-Ti ismeritek egymást?-bökött oldalba Savannah.
-Olyasmi, de igazán megtisztelnél, ha mondjuk nem bökdösnél.-fogtam az oldalamat felszisszenve, mire a mellettem álló lány elröhögte magát. A következő pillanatban aranyosan elmosolyodott és egy srác nyakába ugrott, aki megforgatta, majd letette.

-Mika, ő itt Rob.-mutatott fiújára Savannah. Rob intett egyet és átkarolta barátnője vállát.-Ők pedig a barátai. Crawford,-mutatott egy srácra aki nevére felkapta a fejét és félmosolyra húzva a száját köszönt.

-Johnny.-erre egy másik intett felém szemöldökét felhúzva.

-És gondolom Chris-t már ismered..-bökött a srác felé, akivel már volt szerencsém összefutni.
-Örülök!-biccentettem körbe. És megakadtam a szemem ennek a Chris fedőnevű gyereknek a fején. Az arcán apró félmosoly díszelgett és engem nézett. Felvont szemöldökkel néztem rá vissza, majd inkább elfordítottam a fejem.
-Na akkor merre megyünk?-kérdezte Rob mindenkitől.
-Nem nézünk el a Piccadilly Circus-ra?-kérdezte Crawford, most épp bepötyögve valamit a mobiljába, mire Johnny őrülten bólogatni kezdett, Chris pedig biccentett, hogy tőle oké.
-Én benne vagyok. Te...Várj mi is a neved?-kérdezte felém fordulva Rob.
-Mikaela.-néztem rá értetlenül.
-Oké. Akkor te is benne vagy?-kérdezte, én pedig hitetlenül elröhögve magam bólintottam.
Savannah-nak azt hiszem egyértelmű volt, hogy odamegy ahova a barátja, ezért tőle meg sem lett kérdezve csak elindult arra amerre ő.
Elől ment a szerelmespár, mögöttük Crawford és Johnny össze-össze röhögve és mellém pedig újra csak a rosszfiú került.
-Na ugye azóta nem estél rá senkire?-kérdezte hirtelen magas mérete miatt lenézve rám.
-Nem szokásom senkire ráesni, szóval érezd magad különlegesnek.-válaszoltam motyogva.
-Valahogy nem akarom magam ilyen miatt különlegesnek érezni, bár ha te mondod az vagyok.-bólintott felröhögve.
-Te tényleg ennyire önimádó vagy, vagy csak szórakozol?-vontam fel a szemöldökömet.
-Tényleg ennyire önimádó.-szólt hátra előlünk Crawford.
-Igen öcsi, volt kitől örökölnöd!-kacsintott rá a mellettem sétáló srác.
Mikor a fiú visszafordult Johnnyhoz sikerült összeraknom a történteket és feltettem a költői kérdést.
-Ti tesók vagytok?
-Hogy jöttél rá? Hogy majdnem ugyanúgy nézünk ki, vagy hogy öcsinek szólítottam? Te tuti mágus vagy.-kérdezte és közölte gúnyosan, mire dühösen összehúztam a szemem.
-Olyan kedvesen tudsz bármit elmondani, tele vagy jóindulattal.-próbáltam összeszedni amit gondoltam, csak kicsit elvette az eszemet a düh, majd a kiskutyafeje amit ezután a mondat után csalódottan vágott.
-Ez most fájt.-szegte le a fejét, majd mikor már kezdtem megsajnálni felröhögött és megrázta a fejét.-De amúgy nekem is ez a véleményem.
-Szuper, legalább valamiben egyetértünk.
-Szerintem több dologban fogunk mi egyetérteni, mint hinnéd.-mosolyodott el, majd előrelépett a tesójáék ketteséhez.
Szavai elgondolkodtattak. Talán igaza van és én vagyok a nem normális, hogy ilyeneket mondok, amikor a nagyrészét nem is így gondolom? A fiú megfogott, de fogalmam sem volt, hogy miért. Nem mellesleg pedig totál egyedül maradtam hátul. A helyzetem egyre jobb és jobb lett. Ahogy gondolataimba merülve baktattam társaim mögött egyszer csak egy apró vízcseppet éreztem a hajamra esni, majd lefolyni onnan. Hiába imádom az esőt abban a pillanatban ennyi más gondolkodni való és gond mellett már csak ez hiányzott ahhoz hogy dührohamom legyen ezután az egész nap után. Hálát adok az égnek, hogy dühroham helyett eszembe jutott valami sokkal jobb. Volt ürügyem miért elhúzni a társaságból. Ezaz Mikaela, a nap ötlete..
-Srácok, esik az eső, én most inkább hazamegyek oké?-kérdeztem előrekiabálva mindenkinek, mikor felismertem az utcán ami a mienket keresztezi.
-Már is?-kérdezte Savannah szomorúan.
-Nehogy már egy kis esőtől megijedj..-mondta Johnny.
-Nem megijedek csak nem akarok megázni meg megfázni és amúgy is nagyon lefárasztott a mai nap.-mondtam el a fél igazságot elpirulva.
-Hagyjátok már, hadd menjen.-mondta Crawford mosolyogva és intve egyet ő el is bocsátott, újra a telefonjába temetkezve. A többiektől is kaptam pár sziát, meg mindenféle köszönési formulát és én is körbeintegettem, majd indulni készültem.
-Ezt vedd fel.-mondta hirtelen Chris, mire megpördültem a tengelyem körül, hogy szembe kerüljek vele. Levette magáról fehér, Mickey egeres pulóverét és átadta nekem. Hozzáteszem, hogy egy vékony rövidujjú pólóban maradt, ami felháborítóan jól állt neki úgy egyébként.
-Nem fogsz fázni?-kérdeztem átvéve a ruhadarabot.
-Tök mindegy. Jó éjtszakát.-mosolygott.-Álmodj rólam.-kiabált utánam ahogy elindultam és felkaptam a pulóverét. Kérésére elröhögtem magam és intettem egyet neki hátra.

Hetedik rész

Sziasztok:)
Kicsit hosszú rész lett, remélem azért tetszeni fog 
Jóó olvasást!

Mark-kal is rengeteget beszélgettem a szobámban miközben tovább készülődtem.
-Figyelj ha az a srác bármit mer veled csinálni én esküszöm, hogy...-kezdte a kezét rázva.
-Héé nyugi. Nem hinném, hogy bármit tudna csinálni. Kicsit jófiúsnak tűnik.-nevettem fel.
-Aha persze minden srác így próbálja beadni magát.-okoskodott.
-Mert te aztán nagyon tudod.-röhögtem rajta folyamatosan.
Ekkor anya barátnője, Anita jelent meg az ajtóban.
-Bocsi srácok a zavarásért, de Mikaela mikor kell menned?
-Háromnegyed hatra.
-Fél van.
-JÉZUSOM.-kiáltottam és felpattantam. Útközben felkaptam egy kis bolerót és a cipőmet, majd lefutottam a lépcsőn.
-Szia hugi.-kiabált utánam Mark.
-Mark fiam kísérd el a húgodat, sötétedik.-mondta apa.
-Jól van már na.-jött le a bátyám és végre elindultunk.
Körülbelül tíz percet sétáltunk, vagyis inkább lassan futottunk, de ezt is csak Mark miatt, aki úgy be volt lassulva, hogy majdnem elaludt kétszer is, ráadásul állva. Mikor megálltunk a sulim előtti sarkon, megállítottam a testvéremet.
-Szerintem itt búcsúzzunk el, mielőtt kinyírod Ed-et.
-Nem fogom kinyírni csak elbeszélgetek vele.-mondta flegmán.
-Ráér majd akkor, ha lesz köztünk valami. Na szia!-kezdtem futni végig az utcán. Nem éreztem, hogy a tesóm utánam jön, de azért rohantam, hogy időre odaérjek. A fantasztikus sportemberes futásomnak az lett a vége, hogy már majdnem hogy odaértem sikerült elvesztenem az egyensúlyomat és ráborulni valakire. Pontosabban így elesni, majd lefejelni a cipőjét. Miután kihasaltam az úton, halkan elkáromkodtam magamat és összeszedve egy kicsit magamat feltápászkodtam térdelésbe. Felnézve a fiúra megláttam zölden világító szemeit, amik meglepettek voltak az esésemtől.

 Felvont szemöldökét lassan leengedte és elvigyorodott.

-Tudom, hogy helyes vagyok és most totál belémestél, de most vagy gyere át vagy kelj föl.-mondta, mire kezdtem rádöbbeni, hogy a póz amiben álltunk kicsit érdekesnek hathatott a kívülről szemlélők számára. Megborzongva elhúztam a számat és igyekeztem feltápászkodni.

-Segítség vagy ilyesmi?-kérdeztem halkan.

-Ügyes lány vagy te, ha már ilyen srác elé estél.-mondta mosolyogva.

-Ha az egoizmus fájna...-álltam fel és továbbmentem, kicsit lökve a vállammal rajta. Ő elkapta a csuklómat és visszafordított.

-Aztán vigyázz magadra tündérke, ha más elé esel, még megsértődöm.-mondta komoly fejjel és elment.

Még egy kicsit álltam egy helyben, majd továbbindultam. Kicsit undorodtam a srác modorától, és rossz úgy értem ilyen bad boy-osan rossz stílusától, de azért mégis eléggé izgató volt az egész lénye. Bár ez az egoista ˝úgy is belémszeretsz fej˝ nem jött be nálam, de hátha eléri amit akar, ha még egy párszor megpróbálja...

Ahogy a suli elé értem és megláttam Ed-et eszembejutott, hogy sietnem kellett volna egy aprócskát. Kb tíz percet biztos késtem..
-Azt hittem már nem is jössz...-mosolygott Ed és odanyújtott nekem egy dobozkát, benne egy fehér rózsával. Felcsatoltam a kezemre és rámosolyogtam a fiúra. Olyan kedvesen nézett rám, hogy kezdett kínos lenni, így inkább lehajtottam a fejemet.-Valami baj van?-kérdezte.
-Nem dehogy.-erőltettem mosolyt magamra és elfogadtam felém nyújtott kezét. Belékaroltam és besétáltunk az épületbe. Bevezetett a tornaterembe, ami a suliból nyílt. A teremben már üvöltött a zene és mindenki ugrabugrált és kiabált, hogy hallja a beszélgetőpartnerét. Csomó ismeretlen vett körül és bárhova néztem csak egy-egy kicsit ismerős fejet láttam, akik szembejöttek a folyosón még délelőtt.
-Figyu Ed, kimegyek a mosdóba ha nem baj...-mondtam és elhúzódtam tőle.
-Semmi gond, menj csak nyugodtan, megvárlak itt.-mosolygott.
Kedves. Túl kedves. Mindegy. Futólépésben igyekeztem ahhoz a folyosóhoz, amerre még ma mutatták, hogy a mosdót találom. Ahogy beértem nekitámaszkodtam a mosdókagyló szélének. Annyi minden történt ez alatt az alig egy nap alatt, hogy fel sem tudtam fogni. Költözés, új iskola, új ház, ruhaválogatás, rohanás, a bad boy, és a vele együtt járó mindenség, Edward túlságosan kedves és normális stílusa és ez a bál, ahol kezdtem egyáltalán nem jó érezni magam, pedig alig voltam bent öt perce...
Ahogy ezen agyaltam megmostam az arcomat és belenéztem a tükörbe. Halvány mosolyra húztam a számat és végül rávéve magamat visszamentem a folyosóra.
-Mikaela?-mondta valaki kérdező hangsúllyal.-A lila hajról már felismerlek.-nevetett.
Hátrafordulva szembetaláltam magam Savannah-val akivel már reggel is volt szerencsém találkozni és egy másik osztálytársunkkal, azt hiszem Selly-vel, aki kisértetiesen hasonlított a mellette álló lányra, azzal a külömbséggel, hogy szőke volt és rettenetesen cicababás. Egyszóval a stílusuk mintha két külön világból származott volna.

Savannah(elől) és Selly (hátul) egy régebbi képen:

A ruhájuk (első-Savannah, második-Selly)

-Szia...sztok.-köszöntöttem őket. Savannah mosolyogva megforgatta a szemét, Selly pedig flegmán felvonta a szemöldökét és miután kaptam egy hellot-t, odafordult a testvéréhez:
-Na megyek megkeresem Jack-et, addig legyél el a lilahajú kis barátnőddel és oszd meg vele, hogy rettenetes és ízléstelen a cipője.-majd kikerült és eltipegett.
-Milyen kedves a testvéred!-néztem bájmosolyogva Savannah-ra, aki undorodva nézett ikernővére után.
-Nekem nem kell mondanod, elég jól ismerem...-sóhajtott bosszúsan, majd visszafordult felém.-Na mi van, nem tetszik a bál?
-Hát..elég rossz, hogy senkit sem ismerek.
-Ja biztos elég rossz lehet.
-Kivel jöttél?-váltottam témát érdeklődve.
-A pasim nem a suliba jár, szóval csak azért jöttem mert kötelező..-mondta unottan.
-Óó értem.
-Miért, te?-kérdezte vigyorogva.
-Ed-del, az osztályból..
-Ezt nem mondod komolyan..-röhögött ki, majd mikor látta, hogy igenis komoly a helyzet, ő is komolyra váltott.-Ed nagyon kedves srác, de csak havernak.-kacsintott.-Neked sokkal rosszabb srácra lenne szükséged, csajszi..-nevetett fel.
-Kezdek én is így érezni..-mondtam halkan, majd felnevettem és eszembe jutott a srác, akivel még a bál előtt futottam össze.
-Borzasztó ez a bál, mindig is utáltam. A nyáladzós szerelmespároknak tökéletes, de én sosem voltam az.-ecsetelte unottan.
-Én nem tudom, viszont azt hiszem én is kezdem utálni..
-Nem akarsz eljönni velem innen?
-Hova gondoltad?-kérdeztem vissza értetlenül.
-Találkozom a barátommal, bemutatlak a haverjainak ha szeretnéd.-mosolygott.
-Hétre itt vannak, aztán hazakísérünk. Na?-kérdezte mosolyogva.
-Hát...nem is tudom...-gondolkodtam el.
-Figyelj nem ilyen gengszter társaság, nem kell félni. Kedvesek mindannyian, hidd el.-mosolygott.
-Oké legyen.-adtam meg magam.
-Akkor jó..most van fél hét, már csak fél órát kell kibírni.
Erre a kijelentésre összenéztünk és elnevettük magunkat. Savannah igen kedves lány, nem is gondoltam volna. A stílusa elég érdekes. Flegma és kimondja amit gondol, de emellett nagyon rendes is tud lenni. Azt hiszem szimpatizál velem, de ez kölcsönös is. Nem is tudom, hogy lehet ilyen testvére. Mint tűz és víz körülbelül. Végülis ilyen is kell.
Elindultunk a folyosón, majd vissza a tornaterembe, ahol éppen valami lassú szám ment.
-Biztos be akarunk menni?-kérdezte fintorogva a mellettem álló lány.
-Örülök, hogy visszaértél Mikaela. Jössz táncolni?-kérdezte mögülem Ed mosolyogva, mire fájdalmas arcomat eltüntetve hátrafordultam hozzá.
-Nem tudok táncolni.-hazudtam.
-Csak egy tánc, légyszíves.-fogta meg a kezem Ed, mire kicsit ledermedtem. Nem akartam velemenni, de megbántani sem. Szerencsémre az andalgós zenét felváltotta egy gyors és a szerelmespárok szétlibbenve adták át magukat ugrándozva a ritmusnak.
-Jajj ez a kedvenc számom.-vidultam fel és dúdolva ugrándozni kezdtem. Savannah kiröhögött, majd behúzott a tömegbe táncolni, Ed-el együtt. Hárman táncoltunk és mi ketten Savannah-val üvöltve énekeltük a szöveget. Mikor ez a szám is végetért beraktak még egyet, de addigra a barátnőm arrébbsétált azt hiszem hívta valaki, mi meg Ed-del maradtunk ott. Ő mosolyogva magyarázott valamit, én pedig próbáltam figyelni és bólogattam, miközben halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy miről beszél.
-Mikaela akkor jössz?-kérdezte Savannah.
-Persze!
-Hova mentek?-kérdezte értetlenül a fiú.
-Haza Eddy, haza megyünk.-mosolygott flegmán Savannah.
-Bocsi..-húztam el a szám és a lány után mentem.
Ahogy kimentünk, megláttam a kis, négy-öt főből álló társaságot és azonnal elkerekedtek a szemeim..

Hatodik rész

Sziasztok!
Nincs sok hozzáfűzni valóm ehhez a fejezethez, csak annyi, hogy remélem tetszik és hogy jó olvasást!:)


-Szia Mikaela, kerülj beljebb!-köszöntött egy középkorú férfi.-Gyerekek ő itt az új osztálytársatok. Mikaela megtennéd, hogy bemutatkozol?
-Természetesen.-bólintottam és kiálltam középre. Ha most elcseszed nincs visszaút. Emlékeztettem magamat.-Sziasztok, Mikaela vagyok. Legjobban a Mika becenevet szeretem, de tőlem hívhattok Elának vagy Elinek is. Magyarországról jöttem, pont ma érkeztünk ide a családommal. Tudom, hogy fura látvány vagyok a hajammal, mindennel, de kérlek titeket amíg nem ismertek ne ítélkezzetek. Köszönöm.-néztem végig az osztályon, majd a tanárhoz fordultam.-Ennyi lenne.
-Rendben köszönöm Mikaela, most pedig be fogtok neki mutatkozni egyesével és elmondotok pár dolgot magatokról, addig pedig kérlek maradj itt kint, aztán ha jól tudom menned is kell, mert költözködtök.-mondta a tanár mire bólintottam.
Az osztályomról egyenlőre csak annyit, hogy velem együtt vagyunk 15-en. Elég kis létszám, de ez egy magánsuli, nincs sok tanuló. Ehhez képest nekem viszont borzasztóan nehéz volt megjegyezni egyből 14 ember nevét plusz ugye a tanárokat, tehát elég jó kis helyzetbe voltam. Megtudtam ugye még, hogy ők is kicsit több mint fél éve vannak együtt és még nem szoktak össze annyira. Miután mindenki elmondott magáról pár szót és fel is írták, mert látták rajtam, hogy nem nagyon fogtam fel a dolgokat, kiderült, hogy a bál hatkor kezdődik majd este. Akkor volt dél, úgyhogy volt hat órám hazamenni, megszokni a környezetet és kitalálni mit veszek fel.
Mikor kicsöngettek és mindenki elindult ebéd szünetre én kifelé igyekeztem az iskolából. Anya már hazament valami dolga akadt, hívott is, hogy Mark majd haza kísér. Meg is láttam a tesómat aki kapunál ácsorgott és a telójával babrált. Hirtelen a nevemet hallottam mögülem.
-Mikaela!
-Igen?-fordultam hátra és megláttam az egyik fiú osztálytársamat, aki épp felém közeledett. Ő volt az a srác, akit már a teremben is kiszúrtam és talán az egyetlen akit megjegyeztem.

-Szia! Figyelj tudom, hogy csak most találkoztunk meg minden de van kedved eljönni velem a bálba?-mosolygott félénken.
-Persze!-mosolyogtam rá és tényleg nagyon boldog voltam, hogy egy ilyen jóképű és kedves fazon lesz a párom a bálon, vagy, hogy egyáltalán lesz párom.
-Tök jó! A nevem amúgy..
-Ne, meg ne mondd!-szakítottam félbe, mire látszólag kissé megijedt.-Inkább kitalálom.-nevettem.-Edward ugye?
-Legyen csak Ed oké?-nevetett.-Akkor mikor menjek érted? Hol laksz?
-Az a baj, hogy még én sem tudom.
-Ja értem...Akkor a suli előtt háromnegyed hatkor a kapunál?
-Megegyeztünk.-mosolyogtam rá, majd egy halk szia-val elköszöntem tőle és a bátyámhoz igyekeztem, aki egyből rákérdezett, hogy miért vigyorgok folyamatosan.
-Elhívtak a bálba, jeee elhívtak a bálbaaa!-énekeltem halkan és közbe kisebbfajta örömtáncot is lejtettem.
-Már csak ki kéne találnod miben mész lilafejűkém.-röhögött ki Mark, mire lesápadtam.
-Najó akkor most futunk.-fogtam kézen bátyámat és rohanni kezdtünk. Ő diktálta merre én pedig arra huzigáltam. Végül odaértünk egy nagy világos narancssárga házhoz. Bementünk a barna a faajtón és egy gyönyörű szép előszobába csöppentünk ahonnan nyílt a nappali, majd az étkező és a konyha. Bementünk először az első említett helyiségbe.
-Sziasztoook!-pattant fel a kis Lili és odarohant hozzánk, majd átölelt először engem aztán Markot is.

-Képzeld Ela a mellettem levő szobában leszel fönt, ami Lindáé volt.-lelkendezett
-Dejó-mosolyogtam rá, majd továbbmentem, be a nappaliba.-Szia Anita!-köszöntem anyu barátnőjének, aki rögtön felpattant és puszit adva megölelt.-És szia Peter!-köszöntem a férjének is, aki szintén hasonlóan reagált mint a nő.
-Lili felkísér az emeletre, megmutatja a szobádat.-mondta Anita.
-Rendben, de nem sokáig maradok, fel kell készülnöm az esti bálra.-mosolyogtam.
-Ó és lesz partnered?-kérdezte Peter cinikusan.
-Igen lesz. Egy igazán kedves és jóképű fiú hívott el, csak nincs se ruhám se cipőm se semmim.-biggyesztettem le a számat.
Lili hirtelen felkiáltott:-Van egy ötletem gyere gyorsan!-rángatott fel az emeletre és gyorsan betuszkolt Linda régi szobájába ami igazán gyönyörű volt. Nagy részét egy franciaágy foglalta el, azzal szemben egy fiókos, fehér komód, TV-vel, mellette pedig egy ruhásszekrény. A kislány az utóbbiba kezdett turkálni majd elővett egy vastag zakótartót, majd ledobta az ágyra.-Itt vannak ezek a ruhák. Lindáé volt régen az összes, de nem kell már neki. Csak azért hagyta itt, hogy majd ha belenövök, az enyém legyen, de az még messze van. Próbáld fel őket, gyerünk!-utasított, majd kicipzározva a kezembe nyomott egy csipkékkel teli barackszínű ruhát. Kimentem a fürdőbe felpróbálni, amikor Lili bedobott nekem egy nagy dobozt tele cipőkkel és kiegészítőkkel. Kiválasztottam belőle egy, a ruhához hasonló színű ballerinacipőt és kilépdeltem, egyenesen az új hálószobámba.

-Na?-kérdeztem Lili elé állva.
-Hm, nem ez nem te vagy...és a hajadhoz sem illik...próbáljunk meg valami mást...mondjuk ezt-szólt, mint valami szakértő díva és kihúzott a ruhák közül egy fodros, rózsaszín fekete NAGYON rövid koktélruhát.
El is mentem, felvettem, egy fekete tűsarkúval, majd magamhoz vettem egy kis retikült és a nyakamba kötöttem egy nyakláncot. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy divatbemutatón lennék, zsűri előtt, ezért elővettem a modelljárásom és úgy tipegtem ki rejtekhelyemről, majd vártam a kis hozzáértő véleményét.

-Nem is olyan rossz...de nem. Ez se jó. Kövi!-mondta majd hagyta, hogy most én válasszak ki egyet a többi ruha közül. A kezembeakadt egy ocsmány zöld hosszú ruha, majd egy túlkövezett lila mini és végül ráleltem egy olyan darabra, amire azt tudtam mondani, hogy igen, ez már valami. Úgyhogy visszamentem a fürdőbe és felpróbáltam. A fekete, pántnélküli, csillámos tüllruha úgy állt rajtam mintha oda tervezték volna. Felkaptam hozzá egy fehér,csillogós nem túl nagy sarkú cipellőt és hajamat elsöpörve az arcomból bementem Lilihez, aki rögtön eltátotta a száját.

-Nekem ez a reakció elég is!-nevettem és leültem mellé az ágyra.-Hát mindent nagyon köszönök!-öleltem át.
-Szóra sem érdemes. Mostmár tényleg olyan vagy mint egy hercegnő!-mosolygott nagyon bölcsen, majd látszólag eszébe jutott valami és kiment a fürdőbe a nagy dobozért.-Ezt vedd fel.-Halászott elő egy selyemdobozt és a kezembe adta. Értetlenül néztem rá, nem értettem mit vegyek fel a dobozon aztán megtaláltam rajta egy kis zárat és felpattintottam. Ami benne volt arról igazán érdemes szót ejteni. Egy gyönyörű tiara volt belehelyezve. Egyszerű volt, de fantasztikus.
-Úristen de szép!-mondtam elképedve.-Nem merem felvenni...
-Áááh nemár, ez csak egy kétezer forintos bizsu korona amit Linda viselt azt hiszem a legelső ilyen fajta bálján, ahogy mesélte. Te is megérdemled, úgyhogy vedd fel és állj neki a sminkednek, majd a hajadnak.-pattant föl és kiment a szobából.
Csak ültem a fehér ágytakarón gondolataimba merülve, majd ráeszméltem, hogy két óra elmúlt és ideje nekiállni a többi dolognak. Ezért hát kimentem, a kis koronát még mindig szorongatva. A ruhára rávettem egy régi elnyűtt pulcsimat, hogy ne koszolódjon a költemény, majd előkapartam a sminkcuccomat, amiben minden ottvolt amire perpillanat szükségem volt. Megcsináltam az alap alapozó-púder mixet, miközben azon agyaltam, mit emeljek ki magamon. Végül a sok szem, kevés száj mellett döntöttem és nekikezdtem. Csillámos fehér szemhéjpúdert kentem a szememre, majd végigmentem rajta szemceruzával, ezután tussal kihúztam és felragasztottam egy rövid műszempillát. Ezen átmentem szempillaspirállal végül pedig az arcomra raktam a mattosítót és a bronzosítós pirosítót. A számra felvittem egy kis csillogós szájfényt, majd azt bedobtam egy kis fekete retikülbe. A szobában még előkerítettem a Csillától kapott gyűrűket és az Ádámos nyakláncot, majd nekiálltam a hajam fésülésének és beleraktam a tiarát. Még volt másfél órám, úgyhogy úgy voltam vele, felhívom Fannit, aki bizonyára Lolával volt mint mindig.
-Jajj már annyira aggódtunk, ugye minden rendben? Mesélj!!-szólt bele barátnőm, majd kihangosította én pedig meghallottam Lola hangját is.
-Persze minden rendben van, ne haragudjatok, hogy nem hívtalak benneteket, csak rengeteg dolgom volt. Amint megérkeztünk az új sulimba kellett mennem. Jut eszembe, halljátok!! Lesz egy bál ma a suliban és elhívott egy nagyon cuki srác!!-vigyorogtam, mire kisebbfajta sikítórohamban törtek ki. Mire mindent elmondtam nekik, és ki is elemezgettük a dolgokat. Már bőven beszélhettünk fél órája, mikor Mark megjelent az ajtómban.
-Bocsi lányok, le kell tennem, majd beszélünk holnap is valahogy! Puszi!-mondtam és miután elköszöntünk testvéremhez fordultam.
-Hová lett az én kicsi húgom?-kérdezte és kicsit mintha meg is hatódott volna.-Gyönyörű vagy.

Ötödik rész

Sziasztook!:)
Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott meghozni az új részt, csak nem nagyon volt időm és eddig véleményeket sem kaptam. És addig nem akartam új részt, amíg nem olvasta senki az előzőt..Na mindegy a lényeg, hogy itt van!
Jó olvasást!:))


Az este további része is fantasztikusan telt. Komolyan, ez volt az, amit én záróestnek el tudtam volna képzelni. Most, hogy így le tudtam zárni ezt a részt az életemben, már könnyebb volt, hogy elengedjem őket este tízkor, tudva, hogy alig tíz óra múlva én már a gépen fogok ülni. Mindenkitől rendesen, alaposan elköszöntem és biztosítottam róla, hogy nem felejtem el.
Végül eljött a reggel hat óra, amikor már az összes bőröndünk, amit nem adtunk fel már előbb az értünk küldött kisbuszban volt és már úton is voltunk a reptér felé. Összesen tíz perc volt az út, hiszen ott laktunk szinte a szomszédban és olyan gyorsan szaladt az idő, hogy azon kaptam magam, hogy nyolc óra és úton vagyunk Londonba...

-Na gyerekek elkezdődött. Angliában fogunk lakni.-mondta ki anya és így furán hangzott, de nem is olyan rosszul. Szokatlan volt tudni, hogy most nem csak nyaralni megyünk, hanem egy új városba, ahol élni fogunk ki tudja meddig. És akkor eszembe jutott pár olyan kérdés, ami kulcsfontosságú, mégsem beszéltünk róla.
-Figyeljetek...hol fogunk lakni?-kérdeztem rá egy olyan dologra, ami azért elég fontos, és most, hogy rávettem magam erre a kérdésre, Mark is érdeklődve bámulta a szüleinket.
-A keresztlányoméknál, amíg nem találunk olyan házat, ahol élhetünk.-adta meg anya a választ.
-Tényleg mennyi idős már a kis Lili?Tök régen láttam...-gondolkodtam el, apuék keresztlányára gondolva, ugyanis anya legjobb barátnőjének a kislánya volt, akik történetesen szintén Londonban laktak.
-Igen, már hét éves, én is nagyon régen láttam.-bólogatott anya.-És a nővére pedig már húsz!
-Linda húsz éves?-kerekedett el Mark szeme.
-Igen, egyetemre jár, jogot tanul.
-Az komoly.-biccentett elismerően a tesóm.
Miközben tovább folyt a beszélgetés megérkeztünk és leszálltunk a Getwick repülőtéren. Egészen hihetetlen volt. Londonban vagyunk. Angliában. ÚRISTEN!
És megint bedepiztem, hogy otthagytam Magyarországot, mindent. Egészen az indulásig meg sem szólaltam, pedig igen hosszú idő volt, amíg jöttek a csomagjaink is, úgyhogy már bőven 10 óra felé járhatott az idő.
-Óóó kislányom, el is felejtettem mondani, hogy ma este lesz egy bál. Jó lenne ha elmennél ismerkedni.-mondta anya csak úgy mellékesen.
-Miféle bál?-csodálkoztam.
-Egy tavaszi bál az iskoládban.
-De hát tök egyedül menjek, úgy, hogy nem is ismerek senkit?? És még ruhám sincs?-akadtam ki.
-Dehogy is! Most egyből az iskoládba megyünk elintézni a papírokat, mi ketten.-mutatott rám, majd magára.-És be is leszel mutatva az osztályodnak. Király mi?-vigyorgott.
-Ugye tanulnom még nem kell?-kérdeztem.
-Nem, azt még nem, így is mindjárt vége a délelőtti tanításnak.
-Mért van délutáni is? Jézusom...
Majd anyával és két kis táskával, a kézipoggyásszal bepattantunk egy másik taxiba, mint amivel Mark és apa ment a csomagokkal, majd elindultunk az új iskolám felé. És innentől kezdve már csak angolul beszéltünk azokkal akik ugye nem igazán beszélnek magayarul(de persze itt most magyarul írom le).
Az iskolám egy igazán nagy és szép épület, egy fekete  kovácsoltvas kapuval elzárva a külvilágtól.
-Nos kislányom ide fogsz járni mostantól. Szép hely, meg lehet szokni egész biztosan.-bíztatott anya.
Kipattantunk a fekete autóból és elindultunk. Be a nagy kapun, majd egy hatalmas ajtón is. A kietlen folyosón járva megint hatalmába kerített az a keserű érzés, hogy haza akarok menni. Ezt a várost még egyáltalán nem éreztem az otthonomnak ezt a helyet pedig szintén nem az iskolámnak. Nemsokára beléptünk egy helységbe ahol egyetlen nő üldögélt egy asztal mögött.
-Jó napot!-köszöntötte anya a hölgyet, aki felnézett a munkájából és kedvesen rámosolygott.-Katalin White vagyok és a lányom Mikaela White.-mutatkozott be mindkettőnk helyett, majd kezetráztunk a nővel.
-Jó napot! Az igazgatónő azonnal tudja fogadni önöket.-biccentett egy ajtó felé, jelezve, hogy bemehetünk.
Be is léptünk a faajtón, és egy jóval nagyobb helyiségbe jutottunk. A kávészínű falakon régebbi igazgatók képei, valamint kisebb nagyobb dísztárgyak sorakoztak. Egy nagy íróasztal mögött egy őszhajú, szemüveges, kedves arcú néni ült.
-Óóó Mrs.White, már vártam magukat!-állt fel és kezetrázott velünk.-Bizonyára ő Mikaela. Hallottam, hogy stílusváltást választottál. Mindenki máshogyan viszonyul a költözéshez és a változáshoz drágám. Tudom, hogy most azt gondolod, hogy bizonyára megkérünk, hogy festesd vissza a hajad és szedesd le a körmeid. De nem fogunk. Szeretnénk ha mindenki saját maga döntené el milyen szeretne lenni, mit szeretne csinálni. Ezért nincs egyenruha, nincsenek nagyon szigorú szabályok, és ezért szeretik a diákok az iskolát. Persze csak a normális mértékeken belül engedünk meg dolgokat, de rajtad látom, hogy igazán szeretetreméltó, kedves és teljesen normális lány vagy, csupán szeretnél kitűnni a tömegből. Ezzel én is egyetértek.-fejezte be kedvesen, majd felém fordított egy fényképet amin bizonyára ő látható tizenévesen. Régi szőke hajában szívárványszíneket hordott és a ruháit is szivárványosan válogatta. Ő is csak azt kívánta, hogy megjegyezzék.

-Tudod Mikaela az osztályodban is mindenki egy teljesen más személyiség. Nem mondom, hogy mindenki jó értelemben, de hát ez van.-mosolygott.-Amíg édesanyáddal elintézzük a papírmunkákat keresd meg kérlek a 300-as termet. Épp osztályfőnöki óra van és várnak már téged.
-Rendben, köszönöm szépen!-indultam kifelé az ajtón mosolyogva.-Viszont látásra igazgatónő!-léptem ki, majd megkérdeztem a titkárnőt, hogy merre találom a termünket. El is magyarázta, nagyon megértő volt.
Elindultam, lassan az üres folyosókon. Össze vissza nézelődtem, és őszintén szólva egyáltalán nem néztem a lábam elé. Ez lehetett az oka annak is, hogy hirtelen beleütköztem valakibe, aki szintén úgy tűnt, hogy keres valamit.

-Jó lenne ha a lábad elé néznél!-sziszegte a lány dühösen.
-Jajj ne haragudj nem akartam neked menni...Csak olyan új ez az egész és amúgy is keresek egy termet. Nemtudod véletlen, hogy merre van a 300-as?-kérdeztem halkan.
Erre ő csak végigmért. Nem tudom mi lehetett annyira érdekes rajtam a hajamon kívül de hát jól megnézte az első napos szerelésemet, ami kábé ennyiből állt: Brit zászlós póló, rajta az új fekete bördzsekim.Egy egyszerű farmernadrág és a brit zászlós conversem. Ez olyan hogyan nyaljuk be magunkat az angoloknál feelingű összeállítás lett, de hát nekem tetszett legalább.
-Óó várj csak. Lila haj, feltűnési viszketegség, elég jó stílus, műköröm. Te vagy az az új magyar csaj.-nézett a szemembe.
-Igen. Te ki vagy?-próbáltam figyelmen kívül hagyni az előző bántó kijelentését, miszerint feltűnési viszketegségem van.
-Savannah vagyok.-mutatkozott be.-De menni kéne, mert érted küldtek az osztályból és Rob lecsesz ha nem gyorsan viszlek be neki.-fordult sarkon és elkezdett sétálni egy terem felé. Én követtem.-Az osztályunk gyökér, de majd megszokod őket.-vigyorodott el és kinyitotta az ajtót.-Meghoztam az új lányt.

Negyedik rész

Bocsi mindenkitől, hogy ilyen sok ideig tartott új részt írni, csak nem nagyon volt időm...Jó sok kép is került bele, de nem lett olyan nagyon hosszú. Remélem olvassátok a másik blogomat is, ott található egy versenyfelhívás is, még mindig lehet jelentkezni!!:)
Na hagylak benneteket, jó olvasást és sok komit kérek szépen! <3



Vágül eljött a csütörtök és ráeszméltem, hogy egy nap, és már nem leszek Magyarországon. Gyorsan elhesegettem a rossz gondolatokat és elmentem a suliba. Ez volt az utolsó napom, úgyhogy nagyon kedvesen elbúcsúztattak, hoztak nekem ajándékokat és egész nap mindenféle kedvességgel illettek. Természetesen sokszor meghatódtam, többször is sírtam más-más nyakában de végül ez a nap is elment és miután elköszöntem mindenkitől, akiről tudtam, hogy nem látom már, végleg kiléptem a kapun.
Háromnegyed háromkor indultam el a parkba. Már félúton jártam amikor megcsörrent a mobilom.
-Halló?-szóltam bele.
-Szia Ela!-köszönt Ádám.
-Ó szia!-mosolyodtam el.-Mizujs?
-Szeretnék kérdezni valamit.
-Ne kímélj.
-Szerinted összejöjjek Nikivel?...csak a te és Gergő véleményére teszek...és nagyon szeretném ha mondanál erre valamit...-ennél a kijelentésnél őszintén szólva köpni nyelni nem tudtam, de aztán végül rávettem magam, hogy mondjak valamit.
-Őszintén?-kérdeztem cinikusan.
-Mindenképpen.-mondta, de mintha kicsit elbizonytalanodott volna.
-Tudod ez a lány az akire én azt mondom, hogy főnyeremény neked. Esküszöm, nem elég, hogy veled fantasztikusan bánik, még nekem is és mindegyikünknek szimpatikus. Az előző barátnőidnél ezerszer jobb komolyan.-mondtam el egy szuszra.
-Az előző barátnőimmel kapcsolatban magadra is gondolsz?-nevette el magát.
-Is...nálam sokkal szebb is, jobb is és sokkal jobban illik hozzád. Ja és kérlek, mondd meg neki, hogy nagyon köszönöm a fényképet és a lila hajfestéket a fodrásznál.-nevettem én is.
-Na azért ezzel a ki szebb dologgal vitatkoznék...
-Aranyos vagy de mindketten tudjuk, hogy Niki gyönyörű.
-Szóval lila a hajad?-tért át másik témára.
-Bizonyám. És van műkörmöm, vettünk egy csomó dolgot éés ma még megyünk valami meglepi helyre is Fannival meg Lolával.-újságoltam boldogan.
-Húha szóval új élet új te? Örülök, hogy már ilyen jól fogod fel.
-Igen. Ugye este te is jössz?-kérdeztem a nálunk tartandó utolsó esti bulira célozva.
-Természetes, ki nem hagynám.-mondta és éreztem, hogy mosolyog.
-Szerencséd. Na megyek mert már látom a lányokat, várnak rám, puszi, sok sikert Nikivel, este találkozunk!-köszöntem el.
-Jó szórakozást puszi!-tette le a telefont.
Az utolsó pár métert már futva tettem meg barátnőim felé és a nyakukba ugrottam.
-Kivel beszéltél, te?-somolygott Lola.
-Ádámmal. Nem, nem kell semmire gondolni, azt kérdezte, hogy összejöjjön e Nikivel és aztán még beszélgettünk kicsit.-nyugtattam meg barátnőimet afelől, hogy bármi lenne köztünk.-És...Fanni hova megyünk?
-Már egy ideje tervezgetem, hogy szeretnék tetkót csináltatni. És arra gondoltam, hogy mi lenne, ha hárman csináltatnánk ugyanolyat...Ez nem az a fajta örökké rajtunk maradós, hanem le lehet szedetni és nem is fáj annyira. Direkt gyerekeknek van kitalálva akik tetkót szeretnének. Mit szóltok?
-Felőlem okés!-mondtam mosolyogva.
-Legyen.-egyezett bele Lola is
-Oksi akkor menjünk!
Ahogy megérkeztünk a tetoválószalonba már elénk is raktak egy egy  kis könyvet fényképekkel, hogy milyet akarunk. Végül egy egyszerű örök-jel mellett döntöttünk a bal gyűrűsujjunk belső oldalára.

Lassan el is készültek a remekművek. Nem mondom, hogy fájt, inkább olyan közepes erősségűre tippelném, jobbra, mint egy igazi tetkót. Végülis gyönyörű lett, úgyhogy tekintve, hogy már fél hat volt mentünk haza, hozzánk, mert kezdődött az egész buli amit szerveztem utolsó estére. Alig értünk el az utcánkig már gyanús lett nekem az egész, hogy miért sietünk annyira amikor az egész csak hétkor kezdődik. Aztán amikor beértünk rájöttem.
Anna, Gergő, Ádám és még pár osztálytársunk, ilyenek, hogy Csilla és Patrik:

 Mimi, Nori:

 Betti és Bence:

 akikkel szintén a legjobba voltam, valamint Márk három legjobb barátja Peti, Dávid és Dani is ott álltak a nappalinkban.

 És mikor beléptem, valamint a bátyám is letrappolt az emeletről elindult egy zene és elkezdték énekelni az Azért vannak a Jó barátok című dalt. Meglepetten és meghatódva kezdtem mosolyogva zokogni és körbejártam.

Anna szorosan átölelt és úgy dölöngéltem vele egy sort, majd megfogta a kezem és a szemembe nézett:-Vigyázz magadra drágám.-és mindketten szomorú mosolyra húztuk a szánkat.
Gergő, mint egyik legjobb fiúbarátom nyomott egy puszit a homlokomra az ölelésünk közben és a fülembe suttogta, hogy:-Hiányozni fogsz cofi.-ugyanis így hívott mindig, merthogy régen általában copfban hordtam a hajam, majd barátnőjével egyszerre a kezembe adtak egy kis doboz desszertet és négy gyönyörű karkötőt.

Csilla és Patrik egyszerre tértek oda hozzám és miután a fiú felkapott és úgy ölelt meg, Csilla sírva borult a nyakamba, ezzel a szöveggel:-Ugye ha hazajössz, meglátogatsz?-majd a szemembe nézett, én pedig bólintottam és nyomtam egy puszit az arcára. Együtt adtak ők is a kezembe egy ajándékcsomagot, amiben olyan gyűrűket találtam, amilyen Csillának is volt.

Mimi és Nóri, mivel ők tesók egyszerre öleltek át és kaptam tőlük is egy kis csokit, valamint egy Szeretünk Elii feliratú bögrét.
Bettihez és Bencéhez mint újabb szerelmespárhoz jutottam és a fiútól egy puszit és egy el nem hervadó rózsát(ilyen doboza van) kaptam, majd a lánytól a mi különleges pacsis öleléses köszönésünket utoljára, majd a kezembe nyomott rólunk egy közös, ovis barátnős képet, amire nevetve emlékeztünk vissza.
Végül odaértem Ádámhoz is, aki most épp a bátyámmal és a haverjaival beszélgetett, akik egyesével felkaptak és összevissza puszilgattak meg ölelgettek, majd VÉGRE azzal a fiúval is tudtam beszélni pár szót akire várakoztam.
-Hát...-kezdtem, mire ő csak átölelt és belepuszilt a hajamba, majd a fülembe suttogta:-Ugye nem azt akarod mondani, hogy vége? Mert attól, hogy elköltözöl még ugyanolyan barátok maradunk, nem?-erre csak egy kis bólintással válaszoltam és belefúrtam a vállába a fejemet.-Amúgy.-folytatta-Van egy kis ajándékom, remélem tetszik-engedett el, majd a kezembeadott egy csomagot amit egyből bontogatni kezdtem. Nemsokára megláttam benne AZ ajándékot. Egy nyaklánc volt benne, amit ha felnyitottunk egy szép idézetet olvashattunk benne.

 Aztán megláttam ami alatta volt. Egy fotóalbum rólunk, és a társaságunk többi tagjáról.
-Úristen, nagyon köszönöm!-kiáltottam fel, és a nyakába ugrottam, mire megforgatott majd nevetve letett, én pedig odafordultam a többiekhez és odamentem, ahol mindenki lát.

-Azt kell, hogy mondjam, hogy rettenetesen megleptetek, nagyon köszönöm mindenkinek, azt hiszem Márk nevében is!-néztem körbe mire tapsolni kezdtek.-Tudjátok nagyon sajnálom, hogy itt kell hagynom, az ilyen fantasztikus barátaimat, mint ti, de ha már muszáj, akkor örülök, hogy így hagylak itt benneteket.-mondtam, majd sorolni kezdtem miért.-Anna, Gergő, Betti, és Bence valamint Csilla és Patrik.-fordultam az említettek felé.-Rólatok tudom, hogy mint gyönyörű párok vigyáztok majd egymásra.-mosolyogtam, mire elnevették magukat.-Mimi, Nóri, ti tesók vagytok, úgyhogy szintén. Fanni és Lola a legeslegjobb barátnőim, mint tudjátok, de most már ők is ott lesznek egymásnak, ha én nem tudok ott lenni.-tartottam vissza a sírás. A két BFF-em erre kilépett a sorból és mindketten átöleltek.-Nektek amúgy is köszönöm, ezt a két napot és minden együtt töltött napot ezen kívül is.-suttogtam, majd amikor elengedtek folytattam a monológomat a többieknek.-És Ádám. Nektek is felhőtlenül örülök Nikivel, mert komolyan...megtaláltad azt, akivel boldog lehetsz, és ez rengeteget számít.-mosolyogtam a fiúra.-És mindegyikőtöknek köszönök mindent amit értem tettetek. Ti vagytok a legjobb barátaim és mindig is azok maradtok.-fejeztem be ünnepélyesen, mire mindenki hatalmas üdvrivalgásban tört ki.

Harmadik rész

Sziasztook!
Itt az új rész, szerintem nem lett olyan húdejó, de ezt majd ti eldöntitek. Na nem tartalak fel titeket tovább, jó olvasást és kérek szépen sok kommentet!:)

Nem sokkal később már az utcán sétáltam. Most elértem, hogy többen (miután felvont szemöldökkel megpillantottak) elismerően utánam forduljanak. És ez engem hatalmas boldogsággal töltött el.
Végül bementem a bevásárlóközpontba, ahol barátnőim már tömérdeknyi ruhával vártak a kedvenc boltunkban.
-Úristen Mikaela gyönyörű vagy!!-borult a nyakamba először Fanni.
-Jézusom, komolyan ez nagyon nagyon illik hozzád, királyul nézel ki!-mondta nevetve Lola és átölelt.
Elkezdtem nézegetni a rucikat, amiket kiválogattak nekem. Volt köztük több félvállas denevérujjú felső, sok top amikhez választottak egy fekete bőrdzsekit és pulcsikat, bő és szűk hosszúujjú és rövidujjú felsők is, egyszóval mindenféle amivel fel lehet újítani a ruhatáram. Nagyrészüket meg is vettem valamint vettem egy gumicsizmát is, ugyanis Angliában azért eléggé sokat esik az eső. Az elegáns ruháknál úgy döntöttem inkább megveszem Londonban, az úgy sokkal egyszerűbb és a többi cipőre is így gondoltam. Viszont találtam egy olyan táskát amit komolyan nem hagyhattam ott.
Két barátnőm is eléggé jól bevásárolt magának így, hát mikor készen lettünk elmentünk a mosdóba, hogy mindannyian átvegyük a kedvencünket az új szettből.
Fanni öltözéke:

Lola öltözéke:

És az enyém:

 Végül elindultunk ki az épületből.
-Figyelj Mikaela.Van még egy pár kis programunk számodra, persze csak ha van kedved. A szüleidet felhívtuk és megengedték...-mondta Fanni kissé titokzatosan.
-Na halljuk mi lenne az-kiváncsiskodtam.
-Titok, de tudjuk, hogy tetszeni fog.-vigyorgott Lola is.
Az utat végigkérdezgettem, nagyon kiváncsi voltam, hogy mi lesz a meglepetés. Végül megérkeztünk és megálltunk egy műkörmös előtt.
-Műköröm? Biztos ez?-bizonytalankodtam.
-Már évek óta szeretnél és most amúgy is 15 éves vagy simán lehet!.-győzködött Fanni.-Nekem is szokott lenni pedig csak 14 vagyok. A szüleid beleegyeztek, úgyhogy lesz és kész!-tolt be az ajtón.-Amúgy is nekem is kell új és Lola anyukáját is rávettük...
-Hát jó...-mondtam mosolyogva és köszöntöttem a boltban tartózkodókat.
Hárman, három egymás melletti székbe ültünk le. Mindegyikünket tudott egyből fogadni egy-egy műkörmös. Az enyém egy igen szimpatikus ember volt, bár férfi, amin meg is lepődtem.
-Szia! Az én nevem András és tudom, hogy meglepő, hogy ez a munkám, egyértelmű, férfiak nem igazán szoktak ilyenekkel foglalkozni. Tudom mi a kérdésed. És igen, meleg vagyok-mosolygott rám amikor leültem a székbe.
-Engem ez nem zavar, sőt örülök neki.-mosolyodtam el én is.-Amúgy Mikaela vagyok.
-Ó gyönyörű név! Amerikai?
-Bizony.
-És van valami elképzelésed?
-Hát őszintén szólva ez lesz életem első műkörme, úgyhogy nem igazán értek hozzá.
-Nagyon jót fogok csinálni neked, az tuti.-mosolygott és elkezdett rajzolgatni.-Hétköznapra kell vagy valami alkalom?
-Hát ha az alkalomnak számít, hogy elköltözöm és totál új életet kezdek akkor igen, alkalom.
-Szóval ezért van ez a csini friszkó is?-nézett föl egy kicsit.
-Aha. Nagyon értesz hozzá.-nevettem fel.
-És hová költözöl?
-Londonba..az apám állása miatt, tehát nem repesek tőle, de ha már így alakul szeretném megadni a módját.
-Megértelek...-mosolygott.-Tudod egy műkörmösnek úgy nagyjából meg kell ismernie az úgymond ügyfelet, hogy olyan körmöt csinálhasson neki ami igazán illik hozzá. Úgyhogy ne vedd tolakodásnak a kérdéseimet kérlek. Viszont eleget tudtam meg rólad ahhoz, hogy megcsinálhassak neked egy olyan körmöt amivel indíthatod ezt az egész műkörmös dolgot. Kábé egy másfél órát fog igénybe venni, úgyhogy hatra készen leszünk.
És nekikezdett. Csak néztem ahogy ügyes ujjai nyúlkáltak a körömlakkokért és a kiegészítőkért. Végül, pont másfél óra múlva készen lett, ahogy barátnőimé is. Az enyém csillogó lila, fehér átmenetes lett, és olyan gyönyörű volt, hogy nagyon megölelgettem az új körmösömet.

-Ígérem, ha visszajövök Magyarországra, eljövök ide és fullra te maradsz a műkörmösöm-mosolyogtam rá majd egy pacsizás után elhagytuk a boltot.
Az úton szemügyre vettük egymás körmét is. Fanninak csillámos, minden körmén más tónusú egyre sötétedő kék körmei voltak.

 Lolának pedig fehér, különböző színű csíkokkal.

-Már hat óra, lehet, hogy ideje lenne hazamenni...-kezdte Lola, mire mi is bólintottunk.
-Viszont lenne még egy meglepetésem számotokra. Holnapra, nem zsúfolgatjuk tovább a mai napot. Holnap viszont találkozzunk háromkor a parkban!-búcsúzott el Fanni, majd megölelgettük egymást és elindultunk három különböző irányba.
Mikor hazaértem hallottam, hogy csönd van, csak a tévé ment a nappaliban. Sejtettem, a szüleim a szokásos esti műsorukat nézik. Egyből felmentem az emeletre lepakolni a szatyraimat, de nyitva hagytam a szobám ajtaját.
-Jesszus Mika mi van a hajaddal?-kérdezte bátyám röhögve mögülem. Csak ő szólított Mikának. A szüleim a teljes nevemen általában, a családomban is a barátaim nagyrésze pedig vagy Mikaelának szólított vagy Elának, esetleg Elinek. De a Mika volt a kedvenc becenevem.
-Nem tetszik?-kérdeztem enyhén mosolyogva.
-De, rohadt jó lett!-szemlélte meg közelebről is.-És a körmöd...lázadsz hugi látom.
-Nem azért. Csak ha már új életünk lesz, bepótolom azokat amik ebből hiányoztak. Én mindig ilyen akartam lenni. És most sikerült. Tetszik a hajam, van műkörmöm, bevásároltam és állítólag holnapra tervez még valamit a barátnőm is.-mosolyogtam.
-Örülök, hogy boldognak látlak azért.
-Mindig ilyen akartam lenni és most, hogy ilyen vagyok már magabiztosabban kezdek új életet.
-Én pedig beiratkoztam egy pincérsuliba.-nyögte ki boldogan.
-Komolyan? Hát ez szuper!-nevettem fel és átöleltem.
-Én is örülök. Így azért jobb...mert itt nem volt esélyem erre...
-Látod? Így bizti átvészeljük. Jó lesz-suttogtam a vállába.
-Na gyere menjünk le vacsizni.-fogott kézen és együtt leugráltunk a lépcsőn.
-Sziasztok gyerekek!-köszöntött anya mosolyogva.
-Szia anya!-mondtam és odamentem hozzá, hogy nyomjon egy puszit a homlokomra.
-Héé micsoda haj!-jött apa is és megölelt.-Nem csak műkörömről volt szó, meg ruhákról?-kérdezte szemöldökét összeráncolva.
-Nem nem én megengedtem neki, hogy olyan haja legyen amilyet szeretne. Végülis ha már kényszeredik valamire akkor úgy csinálja ahogy szeretné.-szólt anya.
-Jogos.-értett egyet végül a másik fél.-Mark te is nyugodtan elmehetsz vásárolni meg mindenhova ahova a húgod!
-Nem kell a pénzetek megmondtam.-felelte a szólított.
-Még mindig haragszol ránk?
-Nem, vagyok annyira okos, hogy tudjam, ezt nem ti akartátok. Akkor hirtelen haragú voltam, de már megmondtam, hogy sajnálom. Viszont. Felnőtt vagyok és szeretnék a saját lábamon megállni. És ezt nem úgy értem, hogy el akarok költözni vagy ilyesmi. Csak nem akarom, hogy gyerekként kezeljetek. Megadtatok nekem mindent amíg gyerek voltam. Most hadd legyek felnőtt, hadd próbáljam ki magam és egy idő után, ha elvégeztem a pincér sulit, hadd keressem a pénzemet saját magam. De azért mindent köszönök.-jött oda hozzánk és megpuszilta anyát, majd odament apához is, aki megveregette a hátát.
-Büszke vagyok rád fiam, remélem tudod.-mondta komolyan apu. Mark csak mosolygott egyet, majd kitárta a karjait, majd mind összeölelkeztünk.

Második rész

Köszönöm a kommenteket az előző részhez, nagyon jól estek!:) Ez nem lett olyan nagyon hosszú rész, de remélem elnyeri a tetszéseteket! Nemsokára jövök a következővel.
Jó olvasást!:) <3

Az ezután következő egy hét borzasztóan gyorsan telt. Minden délután pakolnom kellett, de mindig volt segítségem. A barátaim egymást váltották, sőt volt hogy többen is átjöttek és segítettek nekem. Ha valaki, bárki megkérdezné, hogy mit szeretek bennük a legeslegjobban, akkor talán azt válaszolnám, hogy azt, hogy mindig lehet velük nevetni. Hogy amikor a lehető legrosszabb a helyzet akkor is ottvannak és tartják bennem a lelket. És ezért nagyon hálás vagyok nekik. Annyi időt töltöttem velük amennyit csak tudtam. Elmentem a magyarországi rokonaimhoz is, merthogy voltak amerikaiak is bőven, ugyanis az édesapám onnan származik, innen a nevem is. Így hát azért elég jól beszélek angolul, úgyhogy ez nem volt probléma. Körbejártam a várost, többször voltam sétálni, a suliban pedig minden órán nagyon jól teljesítettem és megköszöntem az összes tanárnak is, hogy elviseltek.
Már szerda volt amikor végre akadt egy icipici időm olyan dolgokra amikor csak úgy unalmamban csinálok valamit. Elhítam Lolát és Fannit, hogy suli után jöjjenek a parkba, merthogy el akartam nekik mondani valamit. Amúgy is ők voltak a legeslegjobb barátnőim, meg az is közrejátszott benne, hogy a többieket nem hívtam, hogy Anna és Gergő, mint szerelmes pár, andalogtak valahol, Ádám pedig már régebb óta találkozgatott valami Nikivel aki azért nekünk is elég szimpatikus volt ahhoz, hogy a fiú rávegye magát arra, hogy legyen köztük valami komolyabb is. Hogy nem fájt e nekem ez a helyzet? Nem. Már nem szerettem úgy Ádámot, de ezzel ellentétben viszont a legjobbat akartam neki. És ez a lány neki az volt. A legjobb, ami most történhetett vele. Így hát, hogy a többiek nem voltak elérhetők, besztfrendszforevör találkát tartottunk, és egyből egy kis fincsi témával kezdtük a délutánt.
-Figyeljetek lányok.-kezdtem bele, mikor megérkeztek a parkba, ahol vártam őket.-Ez a költözés most egész biztos megváltoztatja az életemet...Nem szeretném, de ha már muszáj, akkor szeretném ha valahogy az enyémnek érezhetném ezt az egészet. Mióta anyáék elmondták azóta gondolkodom rajta, hogy hogy lehetne megoldani, hogy más legyek valahogy, megváltozzon a stílusom, és megjegyezzenek ott, ahol járok. Most már van egy elképzelésem, de tekintve, hogy ti azért jobban értetek ehhez mint én, szeretném a segítségeteket kérni. Először is a fodrászhoz menjünk. Utána jöhet a többi. Elhoztam a megtakarított pénzem és anyuék is adtak egy csomót biztos fájdalomdíjként mit tudom én, úgyhogy van elég.
Titokzatos voltam de a barátnőimnek így is tetszett az ötlet, hogy megváltozom. Egyértelmű, hogy a seszínű barnás hajam unalmas is és nem is áll nekem a legjobban. Valami olyat akartam ami nem teljesen természetes de mégis az nekem a legjobb. Így hát elindultunk a fodrászszalonba amit történetesen Fanni anyukája vezetett.
-Szia anya!-lépett be először Fanni a helységbe.
-Óóó kislányom máris visszajöttél?-mosolygott Kriszti a lányára majd ránk.-Sziasztok drágáim!

Havasné Kovács Krisztina (Kriszti)-Fanni anyukája:

-Csókolom!-köszöntöttük Lolával egyszerre
-Ugyan már, csak szia...-puszilgatott minket körbe, majd tekintete visszatért Fannira.-Szóval, hogy kerültök ide?
-Kiderült, hogy Mikaela új frizurát szeretne magának.-mosolygott a lány.
-Óóó hát ez csodálatos, na és van valami elképzelésed?-kérdezte az anya, majd leültetett egy székbe.
-Szeretném, ha a csajok segítenének eldönteni, hogy melyik illik hozzám a legjobban ezek közül.-kotorásztam a táskámba majd elővettek pár képet és egyesével leraktam őket az asztalra. Eléggé meglepődtek a hajakon...ugyanis a három képen ezek voltak láthatók:
1.

2.

3.

Először, ahogy azt vártam is, Fanni jutott szóhoz. Ő kedveli az ilyen merész dolgokat.
-Annyira királyok ezek a színek...nemtudom én kizárnám a szőkét, és a barna-szőkét.-nézte a képeket elgondolkodva.
-A szőke kizárásával teljes mértékben egyetértek, az nem te vagy...-tette hozzá Lola az ő gondolatát.-Valamint én kizárnám még ezt a kék-zöldet. Hozzád ez sem illik nagyon...szerintem.
Végül Kriszti is megszólalt:-Én is nagyon kedvelem az ilyen vakmerőséget, hogy be mered festetni ilyenre a hajadat.-mosolygott rám.
-Igazából nem szeretnék már átlagos lenni. Ha már olyan dolog történik ami felforgatja az életemet akkor én meg felforgatom a stílusomat, magamat. Nem szeretnék úgy odamenni egy idegen helyre, hogy nincs önbizalmam. Így lesz.
-Rendben van. De a lányok kizárták az összes színt, tehát újat kell választanod-simította meg a vállam Kriszti,mire már kezdtem elveszteni a reményt, hogy majd más lehetek, de úgy más, hogy normálisan más, majd mintha valami eszébe jutott volna elviharzott és eltűnt egy kis helységben. Végül visszatért egy nagy dobozkát szorongatva a kezében. Azt letette az asztalra majd elkezdett keresgélni benne. Két perccel később előhúzott két kis hajfestékes dobozt, majd egy kis fényképet. Az utóbbit a kezembe adta, és bólintott. És akkor már tudtam, hogy igen...ezaz.

-Ezt a fényképet a múlthéten hozta egy bizonyos Kiss Nikolett nevű lányka. Ilyenre akarta a haját, de végül csak a szőke melírozás mellett döntöttünk. Hozott hozzá festéket is, úgyhogy akár ilyenre is meg tudom neked csinálni.-mesélte el a történetet Kriszti.
-Lányok ugye tudjátok, hogy Kiss Nikolett az az Ádám barátnője igaz?-vigyorodtam el barátnőimre pillantva, akik összenézve bólintottak.-És szerintetek...-váltottam komolyabra
-Igen ez AZ a haj ami neked kell!-mosolyodtak el mindketten és ugrándozni kezdtek.
-Tudom.-nevettem fel és Kriszti kezébe adtam a képet.-Kezdhetjük.
Már tíz perce tartott az új hajam készítése, amikor Lola már nagyon durván unatkozni kezdett.
-Figyelj Mikaela, azt beszéltük Fannival, hogy megyünk nézünk neked ruhákat, de természetesen nem vesszük meg, hanem megvárunk vele. Okés?-mondta el a tervét.
-Persze menjetek csak-mosolyogtam rájuk.-Majd hívlak titeket, ha kész vagyok.
Fél óra múlva, mikor már kezdett totálisan elgémberedni a nyakam, Kriszti felkiáltott, hogy készen vagyunk.
Féltem kinyitni a szemem, mert amúgy már egy ideje csukva volt. Emlékeztettem magam, hogy ha nem tetszik, nincs visszaút...Lassan elszámoltam háromig, kifújtam a levegőt majd belenéztem a tükörbe, és esküszöm könnybelábadt a szemem.
-Ez..gyönyörű! Végre én vagyok, akit a tükörben látok...Kriszti...nagyon nagyon köszönöm!-pattantam fel és a nyakába borultam.
-Nagyon szívesen, örülök, hogy tetszik és tényleg nagyon jól áll!-nevetett boldogan.-Na menjél gyorsan mert a lányok már biztos hiányolnak!-mondta mire elengedtem és a szemébe néztem.
-Majd jövök elköszönni...

Első rész

Az utolsó percek teltek az utolsó órából. A diákok az osztályomban már csak az órát bámulták, senki sem figyelt az éppen nagyban magyarázó tanárra. Letelt az utolsó másodperc is és a csengő hangos berregéssel jelzett, hogy kezdődik a hétvége. Egy emberként pattantunk fel a helyünkről.
-Hé Mikaela!-szólított meg barátnőm, Anna a terem másik végéről.
-Hm?
-Van kedved eljönni velünk ma délután a cukrászdába? Tök jó lenne!-pattant mellém és ízléses, fekete-fehér műkörmeivel az asztalon kezdett kopogni, majd hosszú fekete haját elsöpörve csillogó barna szeméből, rámnézett.
-Hát megkérdezem anyuéktól. De várj..-fogtam meg a csuklóját, mikor már mosolyogva indulni készült.- Mi az, hogy VELETEK?
-Tudtam, hogy meg fogod kérdezni...A velünk azt jelenti, hogy Fannival, Lolával, Ádámmal, Gergővel és velem.
-Ádám is? Nemár...-húztam el a szám régi nagy szerelmemre gondolva.
-Figyelj, nem bujkálhatsz előle örökre...ő is ugyanúgy a társaságunkba tartozik mint te...
-Igazad van...na jó hazamegyek megkérdezem és majd hívlak, oké?-adtam meg magam. Anna erre átölelt, majd táskáját vállára kapva kiviharzott a teremből, én pedig nem sokkal később utána.
Lassan gyalogoltam Lőrinc utcáin és csak egyszerűen élveztem a tavaszi időjárást, ami annyira kellemes volt, hogy el is feledtette velem minden gondomat, és a hazafelé úton egyáltalán nem is agyaltam semmin.
Így hát boldogan értem haza és mikor kinyitottam az ajtót hangosan köszöntöttem mindenkit, de úgy hogy még nem láttam mi zajlik bent.
-Jóó napot mindeninek!-vigyorogtam, majd az előszobából beléptem a konyhába és egyből lefagyott a mosoly az arcomról.
A szüleim és a bátyám is az étkezőasztalnál ültek, és mindannyian gondterhelten néztek rám.
-Szia kicsim!-erőltetett valami vicsor félét arcára az apám.
-Mi történt?-kérdeztem gyanakvóan.
-Na mi van féltek a véleményétől? Féltek tőle, hogy utálni fog benneteket? Mert megmondom őszintén megérteném.-kiáltott fel dühösen Mark, a bátyám. 17 éves létére igen meggondolt de emellett rendes lázadó tini, aki után konkrétan csak úgy omlanak a lányok. Ez meg is érthető hiszen elég helyes fiúnak számít. De visszatérve az akkori helyzetre, nem voltam épp olyan kedvembe, hogy ilyeneken gondolkodjak.
Egyre kiváncsibb lettem, hogy az amúgy elég nyugodt bátyám miért is annyira dühös.
-Figyelj Mikaela...-kezdte anya.-Te is tudod, hogy itt Magyarországon, már nagyon nehéz a megélhetésünk, nem mellesleg édesapádat a minap kirúgták. Nem akartuk elmondani nektek, mert úgy tűnt csak átmeneti a helyzetünk, de rájöttünk, hogy egyáltalán nem az. Jó hír viszont az, hogy apád kapott egy elég jól fizető álláslehetőséget, amit most tényleg nem szabad figyelmen kívül hagynunk...A baj csak az az egy kis probléma, hogy ez az állás Angliában van...Kicsim...elköltözünk.
-Tessék?-csak ennyit tudtam kinyögni zavaromban. Végigfutott az agyamon hogy csak álmodom, de miután megcsíptem magam egyértelművé vállt, hogy nem, egyáltalán nem.-Ezt...nem tehetitek.-szaladt ki a számom és sírva fakadtam. Hisztérikusan rohantam fel a lépcsőn és feltéptem szobám ajtaját, ami hatalmas csapódással csukódott be utánam. Eldőltem az ágyamon, és magamhoz szorítottam a párnám, amit még Ádámtól kaptam egyik karácsonyra. Könnyes arcomat belefúrtam és igyekeztem megnyugodni.

Jó. Londonba költözöm. Túlélem. Hogy mit hagyok itt? MINDENT, hogy az isten áldja meg...Mindent, a barátaimat, ezt az imádnivaló várost ahol lakom, a házunkat, a sulimat. Mindent.
Az ez után következő  percekben már csak halkan zokogtam. Lentről kiabálást hallottam. A következő hangzott el.
-Tudtam, hogy ki fog akadni...
-Csodálkoztok? Szerintetek ha ő nincs, én nem vesztettem volna el az eszem? Csak miatta maradtam nyugodt amíg itt volt.
-Mark semmi gond...megoldjuk.
-Ti nem fogjátok.
És trappolást hallottam a lépcsőről. Majd kinyílt az ajtóm és belépett rajta a testvérem.
-Tudom milyen érzés...-ült le az ágyamra és kezébe temette az arcát.
Hirtelen felindulásból felültem és átöleltem.-Köszönöm amit mondtál az előbb...lent...Nagyon sokat jelent, hogy rád legalább számíthatok ebben.
-Figyu.-tolt el magától.-Én megfogadom, hogy segítek neked átvészelni ezt az egészet...ha te is megígéred nekem.
-Természetesen...-adtam meg a számomra egyértelmű választ.
-Oké. Kibírjuk.
Amíg tovább beszélgettünk rohamosan telt az idő és rájöttem, hogy fel sem hívtam Annát, hogy megyek e vagy nem. Gyorsan előkaptam a telefonom. 5 nem fogadott hívás. Próbáltam visszahívni de ki volt kapcsolva. Szuper. Úgy voltam vele, hogy ideje már megmondani nekik, hogy elköltözöm, tekintve, hogy a bátyám elmondta, hogy apunak már két hét múlva hétfőn munkába kell állnia így volt egy hetünk az indulásig, ezért megmostam az arcom, rendbe szedtem magam és Marktól elköszönve elindultam a közeli cukrászda felé, ahová mindig jártunk. Úgy tűnt, az időjárás a kedvem szerint változott, így most csúnyán beborult az ég és már szemerkélni kezdett az eső. Mire elértem a kis épületig már jócskán megáztam. És akkor megláttam a barátaimat. Már a cukrászda előtt álltak és beszélgettek. Legelőször Gergő látta meg, hogy közeledem.
-Nézzétek ott jön Mikaela!!-kiáltott fel, mire mindannyian felém fordultak és elém indultak.
-Valami baj van?-kérdezte szemöldökét felvonva Lola.
-Hát ami azt illeti...-kezdtem, a földet bambulva
-Jézusom mi történt?-kérdezte Fanni és Anna szinte egyszerre, és mindegyiküknek elkerekedett a szeme.
-Elköltözöm.-mondtam ki végül egyszerűen.
Szinte fél percig senki sem reagált, bizonyára azt hitték nem olyan komoly a helyzet, ezért folytattam.-Londonba.
Ekkor már éreztem, hogy mindenki felfogta a dolog súlyát, de nem vártam, hogy bármit reagáljanak. Hirtelen Ádám kilépett a társaságból és nagyon szorosan átölelt. Belefúrtam a vállába az arcomat és éreztem, hogy elkezdenek újra folyni a könnyeim.

 Hallottam, ahogy Lola próbál nem sírni és lassan lélegzik. Hallottam, hogy Gergő barátnőjét, Annát próbálja nyugtatni. Fanni pedig...Fanni hangosan felzokogott és odalépett hozzánk, majd átölelte a hátamat. És őt követték a többiek egyféle csoportos ölelésként. Ott álltunk egy hatalmas ölelésbe zárkózva, mi, a mindig összetartó barátok, akiket sohasem lehetett elszakítani egymástól. Hát úgy tűnik ennek így kellett véget érnie...