Ötödik rész

Sziasztook!:)
Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott meghozni az új részt, csak nem nagyon volt időm és eddig véleményeket sem kaptam. És addig nem akartam új részt, amíg nem olvasta senki az előzőt..Na mindegy a lényeg, hogy itt van!
Jó olvasást!:))


Az este további része is fantasztikusan telt. Komolyan, ez volt az, amit én záróestnek el tudtam volna képzelni. Most, hogy így le tudtam zárni ezt a részt az életemben, már könnyebb volt, hogy elengedjem őket este tízkor, tudva, hogy alig tíz óra múlva én már a gépen fogok ülni. Mindenkitől rendesen, alaposan elköszöntem és biztosítottam róla, hogy nem felejtem el.
Végül eljött a reggel hat óra, amikor már az összes bőröndünk, amit nem adtunk fel már előbb az értünk küldött kisbuszban volt és már úton is voltunk a reptér felé. Összesen tíz perc volt az út, hiszen ott laktunk szinte a szomszédban és olyan gyorsan szaladt az idő, hogy azon kaptam magam, hogy nyolc óra és úton vagyunk Londonba...

-Na gyerekek elkezdődött. Angliában fogunk lakni.-mondta ki anya és így furán hangzott, de nem is olyan rosszul. Szokatlan volt tudni, hogy most nem csak nyaralni megyünk, hanem egy új városba, ahol élni fogunk ki tudja meddig. És akkor eszembe jutott pár olyan kérdés, ami kulcsfontosságú, mégsem beszéltünk róla.
-Figyeljetek...hol fogunk lakni?-kérdeztem rá egy olyan dologra, ami azért elég fontos, és most, hogy rávettem magam erre a kérdésre, Mark is érdeklődve bámulta a szüleinket.
-A keresztlányoméknál, amíg nem találunk olyan házat, ahol élhetünk.-adta meg anya a választ.
-Tényleg mennyi idős már a kis Lili?Tök régen láttam...-gondolkodtam el, apuék keresztlányára gondolva, ugyanis anya legjobb barátnőjének a kislánya volt, akik történetesen szintén Londonban laktak.
-Igen, már hét éves, én is nagyon régen láttam.-bólogatott anya.-És a nővére pedig már húsz!
-Linda húsz éves?-kerekedett el Mark szeme.
-Igen, egyetemre jár, jogot tanul.
-Az komoly.-biccentett elismerően a tesóm.
Miközben tovább folyt a beszélgetés megérkeztünk és leszálltunk a Getwick repülőtéren. Egészen hihetetlen volt. Londonban vagyunk. Angliában. ÚRISTEN!
És megint bedepiztem, hogy otthagytam Magyarországot, mindent. Egészen az indulásig meg sem szólaltam, pedig igen hosszú idő volt, amíg jöttek a csomagjaink is, úgyhogy már bőven 10 óra felé járhatott az idő.
-Óóó kislányom, el is felejtettem mondani, hogy ma este lesz egy bál. Jó lenne ha elmennél ismerkedni.-mondta anya csak úgy mellékesen.
-Miféle bál?-csodálkoztam.
-Egy tavaszi bál az iskoládban.
-De hát tök egyedül menjek, úgy, hogy nem is ismerek senkit?? És még ruhám sincs?-akadtam ki.
-Dehogy is! Most egyből az iskoládba megyünk elintézni a papírokat, mi ketten.-mutatott rám, majd magára.-És be is leszel mutatva az osztályodnak. Király mi?-vigyorgott.
-Ugye tanulnom még nem kell?-kérdeztem.
-Nem, azt még nem, így is mindjárt vége a délelőtti tanításnak.
-Mért van délutáni is? Jézusom...
Majd anyával és két kis táskával, a kézipoggyásszal bepattantunk egy másik taxiba, mint amivel Mark és apa ment a csomagokkal, majd elindultunk az új iskolám felé. És innentől kezdve már csak angolul beszéltünk azokkal akik ugye nem igazán beszélnek magayarul(de persze itt most magyarul írom le).
Az iskolám egy igazán nagy és szép épület, egy fekete  kovácsoltvas kapuval elzárva a külvilágtól.
-Nos kislányom ide fogsz járni mostantól. Szép hely, meg lehet szokni egész biztosan.-bíztatott anya.
Kipattantunk a fekete autóból és elindultunk. Be a nagy kapun, majd egy hatalmas ajtón is. A kietlen folyosón járva megint hatalmába kerített az a keserű érzés, hogy haza akarok menni. Ezt a várost még egyáltalán nem éreztem az otthonomnak ezt a helyet pedig szintén nem az iskolámnak. Nemsokára beléptünk egy helységbe ahol egyetlen nő üldögélt egy asztal mögött.
-Jó napot!-köszöntötte anya a hölgyet, aki felnézett a munkájából és kedvesen rámosolygott.-Katalin White vagyok és a lányom Mikaela White.-mutatkozott be mindkettőnk helyett, majd kezetráztunk a nővel.
-Jó napot! Az igazgatónő azonnal tudja fogadni önöket.-biccentett egy ajtó felé, jelezve, hogy bemehetünk.
Be is léptünk a faajtón, és egy jóval nagyobb helyiségbe jutottunk. A kávészínű falakon régebbi igazgatók képei, valamint kisebb nagyobb dísztárgyak sorakoztak. Egy nagy íróasztal mögött egy őszhajú, szemüveges, kedves arcú néni ült.
-Óóó Mrs.White, már vártam magukat!-állt fel és kezetrázott velünk.-Bizonyára ő Mikaela. Hallottam, hogy stílusváltást választottál. Mindenki máshogyan viszonyul a költözéshez és a változáshoz drágám. Tudom, hogy most azt gondolod, hogy bizonyára megkérünk, hogy festesd vissza a hajad és szedesd le a körmeid. De nem fogunk. Szeretnénk ha mindenki saját maga döntené el milyen szeretne lenni, mit szeretne csinálni. Ezért nincs egyenruha, nincsenek nagyon szigorú szabályok, és ezért szeretik a diákok az iskolát. Persze csak a normális mértékeken belül engedünk meg dolgokat, de rajtad látom, hogy igazán szeretetreméltó, kedves és teljesen normális lány vagy, csupán szeretnél kitűnni a tömegből. Ezzel én is egyetértek.-fejezte be kedvesen, majd felém fordított egy fényképet amin bizonyára ő látható tizenévesen. Régi szőke hajában szívárványszíneket hordott és a ruháit is szivárványosan válogatta. Ő is csak azt kívánta, hogy megjegyezzék.

-Tudod Mikaela az osztályodban is mindenki egy teljesen más személyiség. Nem mondom, hogy mindenki jó értelemben, de hát ez van.-mosolygott.-Amíg édesanyáddal elintézzük a papírmunkákat keresd meg kérlek a 300-as termet. Épp osztályfőnöki óra van és várnak már téged.
-Rendben, köszönöm szépen!-indultam kifelé az ajtón mosolyogva.-Viszont látásra igazgatónő!-léptem ki, majd megkérdeztem a titkárnőt, hogy merre találom a termünket. El is magyarázta, nagyon megértő volt.
Elindultam, lassan az üres folyosókon. Össze vissza nézelődtem, és őszintén szólva egyáltalán nem néztem a lábam elé. Ez lehetett az oka annak is, hogy hirtelen beleütköztem valakibe, aki szintén úgy tűnt, hogy keres valamit.

-Jó lenne ha a lábad elé néznél!-sziszegte a lány dühösen.
-Jajj ne haragudj nem akartam neked menni...Csak olyan új ez az egész és amúgy is keresek egy termet. Nemtudod véletlen, hogy merre van a 300-as?-kérdeztem halkan.
Erre ő csak végigmért. Nem tudom mi lehetett annyira érdekes rajtam a hajamon kívül de hát jól megnézte az első napos szerelésemet, ami kábé ennyiből állt: Brit zászlós póló, rajta az új fekete bördzsekim.Egy egyszerű farmernadrág és a brit zászlós conversem. Ez olyan hogyan nyaljuk be magunkat az angoloknál feelingű összeállítás lett, de hát nekem tetszett legalább.
-Óó várj csak. Lila haj, feltűnési viszketegség, elég jó stílus, műköröm. Te vagy az az új magyar csaj.-nézett a szemembe.
-Igen. Te ki vagy?-próbáltam figyelmen kívül hagyni az előző bántó kijelentését, miszerint feltűnési viszketegségem van.
-Savannah vagyok.-mutatkozott be.-De menni kéne, mert érted küldtek az osztályból és Rob lecsesz ha nem gyorsan viszlek be neki.-fordult sarkon és elkezdett sétálni egy terem felé. Én követtem.-Az osztályunk gyökér, de majd megszokod őket.-vigyorodott el és kinyitotta az ajtót.-Meghoztam az új lányt.