Ötödik rész

Sziasztook!:)
Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott meghozni az új részt, csak nem nagyon volt időm és eddig véleményeket sem kaptam. És addig nem akartam új részt, amíg nem olvasta senki az előzőt..Na mindegy a lényeg, hogy itt van!
Jó olvasást!:))


Az este további része is fantasztikusan telt. Komolyan, ez volt az, amit én záróestnek el tudtam volna képzelni. Most, hogy így le tudtam zárni ezt a részt az életemben, már könnyebb volt, hogy elengedjem őket este tízkor, tudva, hogy alig tíz óra múlva én már a gépen fogok ülni. Mindenkitől rendesen, alaposan elköszöntem és biztosítottam róla, hogy nem felejtem el.
Végül eljött a reggel hat óra, amikor már az összes bőröndünk, amit nem adtunk fel már előbb az értünk küldött kisbuszban volt és már úton is voltunk a reptér felé. Összesen tíz perc volt az út, hiszen ott laktunk szinte a szomszédban és olyan gyorsan szaladt az idő, hogy azon kaptam magam, hogy nyolc óra és úton vagyunk Londonba...

-Na gyerekek elkezdődött. Angliában fogunk lakni.-mondta ki anya és így furán hangzott, de nem is olyan rosszul. Szokatlan volt tudni, hogy most nem csak nyaralni megyünk, hanem egy új városba, ahol élni fogunk ki tudja meddig. És akkor eszembe jutott pár olyan kérdés, ami kulcsfontosságú, mégsem beszéltünk róla.
-Figyeljetek...hol fogunk lakni?-kérdeztem rá egy olyan dologra, ami azért elég fontos, és most, hogy rávettem magam erre a kérdésre, Mark is érdeklődve bámulta a szüleinket.
-A keresztlányoméknál, amíg nem találunk olyan házat, ahol élhetünk.-adta meg anya a választ.
-Tényleg mennyi idős már a kis Lili?Tök régen láttam...-gondolkodtam el, apuék keresztlányára gondolva, ugyanis anya legjobb barátnőjének a kislánya volt, akik történetesen szintén Londonban laktak.
-Igen, már hét éves, én is nagyon régen láttam.-bólogatott anya.-És a nővére pedig már húsz!
-Linda húsz éves?-kerekedett el Mark szeme.
-Igen, egyetemre jár, jogot tanul.
-Az komoly.-biccentett elismerően a tesóm.
Miközben tovább folyt a beszélgetés megérkeztünk és leszálltunk a Getwick repülőtéren. Egészen hihetetlen volt. Londonban vagyunk. Angliában. ÚRISTEN!
És megint bedepiztem, hogy otthagytam Magyarországot, mindent. Egészen az indulásig meg sem szólaltam, pedig igen hosszú idő volt, amíg jöttek a csomagjaink is, úgyhogy már bőven 10 óra felé járhatott az idő.
-Óóó kislányom, el is felejtettem mondani, hogy ma este lesz egy bál. Jó lenne ha elmennél ismerkedni.-mondta anya csak úgy mellékesen.
-Miféle bál?-csodálkoztam.
-Egy tavaszi bál az iskoládban.
-De hát tök egyedül menjek, úgy, hogy nem is ismerek senkit?? És még ruhám sincs?-akadtam ki.
-Dehogy is! Most egyből az iskoládba megyünk elintézni a papírokat, mi ketten.-mutatott rám, majd magára.-És be is leszel mutatva az osztályodnak. Király mi?-vigyorgott.
-Ugye tanulnom még nem kell?-kérdeztem.
-Nem, azt még nem, így is mindjárt vége a délelőtti tanításnak.
-Mért van délutáni is? Jézusom...
Majd anyával és két kis táskával, a kézipoggyásszal bepattantunk egy másik taxiba, mint amivel Mark és apa ment a csomagokkal, majd elindultunk az új iskolám felé. És innentől kezdve már csak angolul beszéltünk azokkal akik ugye nem igazán beszélnek magayarul(de persze itt most magyarul írom le).
Az iskolám egy igazán nagy és szép épület, egy fekete  kovácsoltvas kapuval elzárva a külvilágtól.
-Nos kislányom ide fogsz járni mostantól. Szép hely, meg lehet szokni egész biztosan.-bíztatott anya.
Kipattantunk a fekete autóból és elindultunk. Be a nagy kapun, majd egy hatalmas ajtón is. A kietlen folyosón járva megint hatalmába kerített az a keserű érzés, hogy haza akarok menni. Ezt a várost még egyáltalán nem éreztem az otthonomnak ezt a helyet pedig szintén nem az iskolámnak. Nemsokára beléptünk egy helységbe ahol egyetlen nő üldögélt egy asztal mögött.
-Jó napot!-köszöntötte anya a hölgyet, aki felnézett a munkájából és kedvesen rámosolygott.-Katalin White vagyok és a lányom Mikaela White.-mutatkozott be mindkettőnk helyett, majd kezetráztunk a nővel.
-Jó napot! Az igazgatónő azonnal tudja fogadni önöket.-biccentett egy ajtó felé, jelezve, hogy bemehetünk.
Be is léptünk a faajtón, és egy jóval nagyobb helyiségbe jutottunk. A kávészínű falakon régebbi igazgatók képei, valamint kisebb nagyobb dísztárgyak sorakoztak. Egy nagy íróasztal mögött egy őszhajú, szemüveges, kedves arcú néni ült.
-Óóó Mrs.White, már vártam magukat!-állt fel és kezetrázott velünk.-Bizonyára ő Mikaela. Hallottam, hogy stílusváltást választottál. Mindenki máshogyan viszonyul a költözéshez és a változáshoz drágám. Tudom, hogy most azt gondolod, hogy bizonyára megkérünk, hogy festesd vissza a hajad és szedesd le a körmeid. De nem fogunk. Szeretnénk ha mindenki saját maga döntené el milyen szeretne lenni, mit szeretne csinálni. Ezért nincs egyenruha, nincsenek nagyon szigorú szabályok, és ezért szeretik a diákok az iskolát. Persze csak a normális mértékeken belül engedünk meg dolgokat, de rajtad látom, hogy igazán szeretetreméltó, kedves és teljesen normális lány vagy, csupán szeretnél kitűnni a tömegből. Ezzel én is egyetértek.-fejezte be kedvesen, majd felém fordított egy fényképet amin bizonyára ő látható tizenévesen. Régi szőke hajában szívárványszíneket hordott és a ruháit is szivárványosan válogatta. Ő is csak azt kívánta, hogy megjegyezzék.

-Tudod Mikaela az osztályodban is mindenki egy teljesen más személyiség. Nem mondom, hogy mindenki jó értelemben, de hát ez van.-mosolygott.-Amíg édesanyáddal elintézzük a papírmunkákat keresd meg kérlek a 300-as termet. Épp osztályfőnöki óra van és várnak már téged.
-Rendben, köszönöm szépen!-indultam kifelé az ajtón mosolyogva.-Viszont látásra igazgatónő!-léptem ki, majd megkérdeztem a titkárnőt, hogy merre találom a termünket. El is magyarázta, nagyon megértő volt.
Elindultam, lassan az üres folyosókon. Össze vissza nézelődtem, és őszintén szólva egyáltalán nem néztem a lábam elé. Ez lehetett az oka annak is, hogy hirtelen beleütköztem valakibe, aki szintén úgy tűnt, hogy keres valamit.

-Jó lenne ha a lábad elé néznél!-sziszegte a lány dühösen.
-Jajj ne haragudj nem akartam neked menni...Csak olyan új ez az egész és amúgy is keresek egy termet. Nemtudod véletlen, hogy merre van a 300-as?-kérdeztem halkan.
Erre ő csak végigmért. Nem tudom mi lehetett annyira érdekes rajtam a hajamon kívül de hát jól megnézte az első napos szerelésemet, ami kábé ennyiből állt: Brit zászlós póló, rajta az új fekete bördzsekim.Egy egyszerű farmernadrág és a brit zászlós conversem. Ez olyan hogyan nyaljuk be magunkat az angoloknál feelingű összeállítás lett, de hát nekem tetszett legalább.
-Óó várj csak. Lila haj, feltűnési viszketegség, elég jó stílus, műköröm. Te vagy az az új magyar csaj.-nézett a szemembe.
-Igen. Te ki vagy?-próbáltam figyelmen kívül hagyni az előző bántó kijelentését, miszerint feltűnési viszketegségem van.
-Savannah vagyok.-mutatkozott be.-De menni kéne, mert érted küldtek az osztályból és Rob lecsesz ha nem gyorsan viszlek be neki.-fordult sarkon és elkezdett sétálni egy terem felé. Én követtem.-Az osztályunk gyökér, de majd megszokod őket.-vigyorodott el és kinyitotta az ajtót.-Meghoztam az új lányt.

Negyedik rész

Bocsi mindenkitől, hogy ilyen sok ideig tartott új részt írni, csak nem nagyon volt időm...Jó sok kép is került bele, de nem lett olyan nagyon hosszú. Remélem olvassátok a másik blogomat is, ott található egy versenyfelhívás is, még mindig lehet jelentkezni!!:)
Na hagylak benneteket, jó olvasást és sok komit kérek szépen! <3



Vágül eljött a csütörtök és ráeszméltem, hogy egy nap, és már nem leszek Magyarországon. Gyorsan elhesegettem a rossz gondolatokat és elmentem a suliba. Ez volt az utolsó napom, úgyhogy nagyon kedvesen elbúcsúztattak, hoztak nekem ajándékokat és egész nap mindenféle kedvességgel illettek. Természetesen sokszor meghatódtam, többször is sírtam más-más nyakában de végül ez a nap is elment és miután elköszöntem mindenkitől, akiről tudtam, hogy nem látom már, végleg kiléptem a kapun.
Háromnegyed háromkor indultam el a parkba. Már félúton jártam amikor megcsörrent a mobilom.
-Halló?-szóltam bele.
-Szia Ela!-köszönt Ádám.
-Ó szia!-mosolyodtam el.-Mizujs?
-Szeretnék kérdezni valamit.
-Ne kímélj.
-Szerinted összejöjjek Nikivel?...csak a te és Gergő véleményére teszek...és nagyon szeretném ha mondanál erre valamit...-ennél a kijelentésnél őszintén szólva köpni nyelni nem tudtam, de aztán végül rávettem magam, hogy mondjak valamit.
-Őszintén?-kérdeztem cinikusan.
-Mindenképpen.-mondta, de mintha kicsit elbizonytalanodott volna.
-Tudod ez a lány az akire én azt mondom, hogy főnyeremény neked. Esküszöm, nem elég, hogy veled fantasztikusan bánik, még nekem is és mindegyikünknek szimpatikus. Az előző barátnőidnél ezerszer jobb komolyan.-mondtam el egy szuszra.
-Az előző barátnőimmel kapcsolatban magadra is gondolsz?-nevette el magát.
-Is...nálam sokkal szebb is, jobb is és sokkal jobban illik hozzád. Ja és kérlek, mondd meg neki, hogy nagyon köszönöm a fényképet és a lila hajfestéket a fodrásznál.-nevettem én is.
-Na azért ezzel a ki szebb dologgal vitatkoznék...
-Aranyos vagy de mindketten tudjuk, hogy Niki gyönyörű.
-Szóval lila a hajad?-tért át másik témára.
-Bizonyám. És van műkörmöm, vettünk egy csomó dolgot éés ma még megyünk valami meglepi helyre is Fannival meg Lolával.-újságoltam boldogan.
-Húha szóval új élet új te? Örülök, hogy már ilyen jól fogod fel.
-Igen. Ugye este te is jössz?-kérdeztem a nálunk tartandó utolsó esti bulira célozva.
-Természetes, ki nem hagynám.-mondta és éreztem, hogy mosolyog.
-Szerencséd. Na megyek mert már látom a lányokat, várnak rám, puszi, sok sikert Nikivel, este találkozunk!-köszöntem el.
-Jó szórakozást puszi!-tette le a telefont.
Az utolsó pár métert már futva tettem meg barátnőim felé és a nyakukba ugrottam.
-Kivel beszéltél, te?-somolygott Lola.
-Ádámmal. Nem, nem kell semmire gondolni, azt kérdezte, hogy összejöjjön e Nikivel és aztán még beszélgettünk kicsit.-nyugtattam meg barátnőimet afelől, hogy bármi lenne köztünk.-És...Fanni hova megyünk?
-Már egy ideje tervezgetem, hogy szeretnék tetkót csináltatni. És arra gondoltam, hogy mi lenne, ha hárman csináltatnánk ugyanolyat...Ez nem az a fajta örökké rajtunk maradós, hanem le lehet szedetni és nem is fáj annyira. Direkt gyerekeknek van kitalálva akik tetkót szeretnének. Mit szóltok?
-Felőlem okés!-mondtam mosolyogva.
-Legyen.-egyezett bele Lola is
-Oksi akkor menjünk!
Ahogy megérkeztünk a tetoválószalonba már elénk is raktak egy egy  kis könyvet fényképekkel, hogy milyet akarunk. Végül egy egyszerű örök-jel mellett döntöttünk a bal gyűrűsujjunk belső oldalára.

Lassan el is készültek a remekművek. Nem mondom, hogy fájt, inkább olyan közepes erősségűre tippelném, jobbra, mint egy igazi tetkót. Végülis gyönyörű lett, úgyhogy tekintve, hogy már fél hat volt mentünk haza, hozzánk, mert kezdődött az egész buli amit szerveztem utolsó estére. Alig értünk el az utcánkig már gyanús lett nekem az egész, hogy miért sietünk annyira amikor az egész csak hétkor kezdődik. Aztán amikor beértünk rájöttem.
Anna, Gergő, Ádám és még pár osztálytársunk, ilyenek, hogy Csilla és Patrik:

 Mimi, Nori:

 Betti és Bence:

 akikkel szintén a legjobba voltam, valamint Márk három legjobb barátja Peti, Dávid és Dani is ott álltak a nappalinkban.

 És mikor beléptem, valamint a bátyám is letrappolt az emeletről elindult egy zene és elkezdték énekelni az Azért vannak a Jó barátok című dalt. Meglepetten és meghatódva kezdtem mosolyogva zokogni és körbejártam.

Anna szorosan átölelt és úgy dölöngéltem vele egy sort, majd megfogta a kezem és a szemembe nézett:-Vigyázz magadra drágám.-és mindketten szomorú mosolyra húztuk a szánkat.
Gergő, mint egyik legjobb fiúbarátom nyomott egy puszit a homlokomra az ölelésünk közben és a fülembe suttogta, hogy:-Hiányozni fogsz cofi.-ugyanis így hívott mindig, merthogy régen általában copfban hordtam a hajam, majd barátnőjével egyszerre a kezembe adtak egy kis doboz desszertet és négy gyönyörű karkötőt.

Csilla és Patrik egyszerre tértek oda hozzám és miután a fiú felkapott és úgy ölelt meg, Csilla sírva borult a nyakamba, ezzel a szöveggel:-Ugye ha hazajössz, meglátogatsz?-majd a szemembe nézett, én pedig bólintottam és nyomtam egy puszit az arcára. Együtt adtak ők is a kezembe egy ajándékcsomagot, amiben olyan gyűrűket találtam, amilyen Csillának is volt.

Mimi és Nóri, mivel ők tesók egyszerre öleltek át és kaptam tőlük is egy kis csokit, valamint egy Szeretünk Elii feliratú bögrét.
Bettihez és Bencéhez mint újabb szerelmespárhoz jutottam és a fiútól egy puszit és egy el nem hervadó rózsát(ilyen doboza van) kaptam, majd a lánytól a mi különleges pacsis öleléses köszönésünket utoljára, majd a kezembe nyomott rólunk egy közös, ovis barátnős képet, amire nevetve emlékeztünk vissza.
Végül odaértem Ádámhoz is, aki most épp a bátyámmal és a haverjaival beszélgetett, akik egyesével felkaptak és összevissza puszilgattak meg ölelgettek, majd VÉGRE azzal a fiúval is tudtam beszélni pár szót akire várakoztam.
-Hát...-kezdtem, mire ő csak átölelt és belepuszilt a hajamba, majd a fülembe suttogta:-Ugye nem azt akarod mondani, hogy vége? Mert attól, hogy elköltözöl még ugyanolyan barátok maradunk, nem?-erre csak egy kis bólintással válaszoltam és belefúrtam a vállába a fejemet.-Amúgy.-folytatta-Van egy kis ajándékom, remélem tetszik-engedett el, majd a kezembeadott egy csomagot amit egyből bontogatni kezdtem. Nemsokára megláttam benne AZ ajándékot. Egy nyaklánc volt benne, amit ha felnyitottunk egy szép idézetet olvashattunk benne.

 Aztán megláttam ami alatta volt. Egy fotóalbum rólunk, és a társaságunk többi tagjáról.
-Úristen, nagyon köszönöm!-kiáltottam fel, és a nyakába ugrottam, mire megforgatott majd nevetve letett, én pedig odafordultam a többiekhez és odamentem, ahol mindenki lát.

-Azt kell, hogy mondjam, hogy rettenetesen megleptetek, nagyon köszönöm mindenkinek, azt hiszem Márk nevében is!-néztem körbe mire tapsolni kezdtek.-Tudjátok nagyon sajnálom, hogy itt kell hagynom, az ilyen fantasztikus barátaimat, mint ti, de ha már muszáj, akkor örülök, hogy így hagylak itt benneteket.-mondtam, majd sorolni kezdtem miért.-Anna, Gergő, Betti, és Bence valamint Csilla és Patrik.-fordultam az említettek felé.-Rólatok tudom, hogy mint gyönyörű párok vigyáztok majd egymásra.-mosolyogtam, mire elnevették magukat.-Mimi, Nóri, ti tesók vagytok, úgyhogy szintén. Fanni és Lola a legeslegjobb barátnőim, mint tudjátok, de most már ők is ott lesznek egymásnak, ha én nem tudok ott lenni.-tartottam vissza a sírás. A két BFF-em erre kilépett a sorból és mindketten átöleltek.-Nektek amúgy is köszönöm, ezt a két napot és minden együtt töltött napot ezen kívül is.-suttogtam, majd amikor elengedtek folytattam a monológomat a többieknek.-És Ádám. Nektek is felhőtlenül örülök Nikivel, mert komolyan...megtaláltad azt, akivel boldog lehetsz, és ez rengeteget számít.-mosolyogtam a fiúra.-És mindegyikőtöknek köszönök mindent amit értem tettetek. Ti vagytok a legjobb barátaim és mindig is azok maradtok.-fejeztem be ünnepélyesen, mire mindenki hatalmas üdvrivalgásban tört ki.